Támogatóbál 2012
Megint eltelt egy esztendő, egy évvel öregebb lett diák, szülő és pedagógus. Február hónapot írunk, a farsangi mulatságok és bálok hónapját. 2012. február 11-én, szombaton mi is megtartottuk a már hagyományossá vált bálunkat, melyet a Szülői Munkaközösség szervezésében és a pedagógusok támogatásával bonyolítottunk le. Az előkészületek kissé döcögve, de azért rendben mentek. Az idén jóval több segítséget kaptam a szülőktől, mint az elmúlt években. Pontos forgatókönyvet készítettem időbeosztással, így minden segítő arra a feladatra tudott jelentkezni, ami számára a legmegfelelőbb volt. A jelentkezők egyik fele a tornaterem díszítésében, rendezésében jelentkezett, a csapat másik fele a tanáriban az esti tombolanyereményeket csomagolta. A délelőtti csapat a kitűzött feladatot délre el is végezte, így egy kis pihenésre is jutott idő az esti buli előtt.
Háromnegyed hatkor kezdődött a második felvonás. A tornatermet tisztává kellett varázsolni az alsós farsang után, segítségben most sem volt hiány! Anyukák partvist és felmosót ragadtak, és negyed óra után már csili-vili volt minden. Az asztalok, székek pillanatok alatt a helyükre kerültek, melyet szorgos kezek terítővel, mécsessel és a pedagógusok által készített asztali dísszel tettek még meghittebbé. A tanáriban közben az újonnan érkezett tombolanyereményeket csomagolták, majd rendezték a színpad szélére. Egy másik kis szorgos csapat a büfét készítette elő a vendégek fogadására.
Este fél nyolcra készen voltunk mindennel, vártuk a vendégeket. Az est fellépőit az öltözőikben frissítővel és pogácsával vártuk. Megérkezett a zenekar is, így minden adott volt a jó szórakozáshoz. Jó érzés töltötte el a lelkemet, mert az elmúlt évek kapkodásaihoz és az utolsó utáni perchez képest most flottul, simán minden időre a helyére került. Jó volt ezt megélni, mert sok munka van egy ilyen rendezvény megszervezésében!
Negyed kilencre megtelt a terem, és kétszázötvenen hallgattuk Nagy László igazgató úr köszöntőjét, melyet Franka Pál Tibor polgármester úr pozitív helyzetértékelése és megnyitó beszéde követett. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2012-es Széchenyi bál!
Az est első fellépői a nyolcadik osztályosok voltak, a már hagyományos keringővel, amely Ragoncza Imre keze munkáját dicsérte. A kis hétköznapi tinédzserekre rá sem lehetett ismerni a gyönyörű ruhákban. A Kisvirág táncegyüttes kis- és nagycsoportja egy fergeteges húsz percet varázsolt a táncparkettre. Az Együtt Egymásért nyugdíjas klub egy kabaréjelenettel örvendeztetett meg minket.
A MEGLEPETÉS CSAPAT mindenki számára meglepetés volt! Profi fellépőkként adták elő műsorszámukat. Jó volt látni, hogy az olykor szigorú tekintetű, de jólelkű pedagógusok is felszabadultan, vidáman, mosolyogva, lazán adták elő produkciójukat. Vastaps volt a jutalma előadásuknak. Kérdem én: Mikor, hol tanultátok be ezt a produkciót? Köszönet érte Ragoncza Imrének, aki betanította a koreográfiát, és köszönet érte Nektek is, legyőzve kishitűségeteket, bátran vállalva Önmagatokat egy csodálatos élménnyel ajándékoztatok meg minket: KÖSZÖNJÜK!
Az est utolsó fellépői a felsős farsang X-Faktor győztesei voltak: Bangó Tamás, Zlatnik Anna, Nemes Bettina 7. b osztályos tanulók. Gratulálunk!
A fellépők után a koktél zenekaré volt a főszerep. A vacsoravendégeknek felszolgáltuk a vacsorát, amit idén is az Elamen Kft. biztosított számunkra. Ezúton is szeretném megköszönni a hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak és a felszolgálásban részt vevő szülőknek a segítséget!
Az est egyik mókás része a lufis játék, valamint a tombolahúzás, mindkettőnek nagy sikere volt. Éjjel kettőkor megcsappant a létszám, de így is sokan ropták a táncot. Az utolsó számot hajnali fél négy körül játszotta a zenekar, ez volt az idei bálzáró.
Kezdetét vette a rendcsinálás, a terem eredeti állapotának visszaállítása. Kicsit embert próbáló feladat, főleg úgy, hogy a beígért segítség (10-14 fő) helyett 6-7 fő tette a dolgát. Azért így is hajnali fél hatra végeztünk, és a büfé leltározása után fél hétkor végre nyugovóra hajthattuk fejünket.
Köszönöm a segítséget Nagy László igazgató úrnak, Herczegyné Kenesei Edit, Ágó Katalin, Karó Valéria, Hévíz Csilla, Kővári Marika, Gaál Zsófia, Tar Judit, Váray Anita, Homokiné Bencze Judit, Nagyné Szedlák Rozália (Rozika néni), Pandúr Kitti, Fazekasné Rácz Gabriella, Sallai Krisztina, Sallai Sándor, Kőrösiné Dósa Ilona, Hegedűsné Újfalusi Éva, Nagy Boglárka, Mászáros Klára és Fejes Viktória pedagógusoknak. Young Mártonnak, Soltész Lukácsnénak (Zsófi néni), Prokop Adél Mia megbízott faluház-vezetőnek, Almási Miklósnénak („könyvtáros Babi néni) is köszönet a segítségért!
Köszönet a szülőknek a rengeteg segítségért! Skolnikovicsné Bakos Krisztina, Varga Zsanett, Andrási József és Józsefné, Csepeti Csilla, Szűcs Botond, Illyésné Erika, Szabóné Horváth Teréz, Szabó János, Kövér Katalin és férje, Czibiné Farkas Edina, Jakab Kelemen István, Danyi Júlia, Molnárné Kovács Tünde, Zsiák Ágnes, Kőszegi Rita, Bálint Kinga, Árva Gyula, Varró Gábor, Skolnikovics Zsolt, Rábai Ildikó, Kovács Gyula, Gróf Kitti, Bólya Gábor, Káldi risztina, Karacs Gyula, Kesziné Ángyási Mónika, Berta Ágnes, Kis Erika, Szűcs József, Véber Tibor József és Véberné Mándó Rita, köszönjük! Elnézést kérünk azoktól, akik esetlegesen kimaradtak a felsorolásból!
Külön köszönet elsőtől nyolcadikig azoknak a szülőknek, akik süteményt biztosítottak az esti büféhez, Marikának és Áginak, a vacsora kiosztásáért és a konyha rendbe tételéért, Gáspár Edmundnak és Noéminek a portaszolgálatért, Nagy Martin és Pivarcsi Norbert volt Széchenyis diákoknak, valamint Popovics Dávidnak.
Támogatóink voltak:
- Oravecz pékség
- Tóth pékség
- Kerepes Önkormányzata
- Szilas Tv
- Kerepes Rádió
- Terike Zöldségüzlet
- Kata boltja
- Lótusz kozmetika
- Kisgömböc étterem
- Illés cukrászda
- Skolnikovics Zöld ABC
- Baresi zöldségüzlet
- Orange Bt
- Vörösmarty ABC – Te + Én Söröző
- Zöld virágüzlet
- Községi könyvtár
- Forrás Művelődési ház
- Rácz Katalin műkörmös
Külön szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik ebben a nehéz helyzetben jegyvásárlásukkal támogatták iskolánkat, hiszen a bevétel teljes összege gyermekeinkre fordítódik!
Remélem jövőre ismét találkozunk!
Pivarcsi Gábor