Újságcikk: 2025 Január
Iskolavárás
A Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola igazi közösség. A tanárok, a diákok és a szülők szoros kapcsolatban vannak, egységet alkotva dolgoznak – ezért is kiemelten fontos számunkra, hogy az újonnan érkezőket megismerjük. Tudjuk jól, hogy az óvoda és iskola közötti átmenetet kicsik és nagyok számára megkönnyíti, ha nem szeptemberben lépünk először a tanterembe, ha nem akkor mutatkoznak be egymásnak pedagógusok, szülők, gyerekek. Éppen emiatt, az idei tanévnek már első hónapjaiban figyelmet fordítottunk arra, hogy leendő első osztályosainkat és hozzátartozóikat vendégül lássuk.
Októberben négy alkalommal kerestek fel bennünket jövőbeni diákjaink óvodapedagógusaikkal. Szinte az összes iskolába készülő kerepesi és néhány érdeklődő kistarcsai nebuló járt nálunk, hogy mozgásos, táncos, interaktív és kézműves foglakozáson keresztül megismerjék iskolánk életét.
Novemberben az óvodások szüleit fogadtuk két kijelölt napon. E találkozásoknak köszönhetően a következő első osztályok tanítói és a szülők már szeptember előtt beszélgethettek, egyeztethettek, így előkészítve a sikeres és mindenki számára harmonikus jövőbeni együttműködést.
Decemberben 14-én szombaton, a közelgő ünnepre iskolai közösségünkkel együtt hangolódtak a leendő széchenyis tanulók és szüleik. Usákné Bartha Szilvia tanító, Egediné Szécsi Krisztina angoltanár és Nagyné Vad Mariann technikatanár munkájának hála, mézeskalács-díszítő programon vehettünk részt. E napon lehetőségünk volt kötetlenül beszélgetni, ismerkedni, nem utolsósorban felkészíteni lelkünket az ünnepre. A halk karácsonyi dalok, a mézeskalácsillat, a Chroncsik Aliz 4.b osztályos tanuló által felolvasott mese együttesen tették lehetővé, hogy még a tanév kezdete előtt valódi kapcsolat formálódhasson a jövőbeni elsősök, szüleik és iskolánk munkatársai között.
Gacsályi Ádám
tanító