Újságcikk: 2024 Március
„A Hősök emléke” – A Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola ünnepi megemlékezése
A magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménysorozata volt az 1848.március 15-én kezdődő és 1849.augusztus 13-án lezáruló forradalom és szabadságharc. Bár 1848. március 15-én vér nélkül győzött a forradalom, amely tényét bizonyítja a kevesebb, mint 1 hónappal, (április 11-én ratifikált) az események után kiadott törvénycsomag, amelyet „Áprilisi törvényekként” ismerünk, mégis az azt követő események sorozata semmissé tette ezt a győzelmet. Vagy mégsem? Több szempontból sem. A jobbágyfelszabadítás, amely a forradalmárok egyik fő követelése volt, végül is megmaradt.
1848. március 15-én és utána a magyar szabadságharcosok egy jobb jövő reményében adták az életüket. Hősök voltak. Sokakat közülük név szerint ismerünk, sorolhatnám itt a neveket, de úgy gondolom, hogy mindenki ismeri őket. Ugyanakkor tisztelet jár azoknak is, akik nevét nem ismerjük, hiszen a névtelen hősök vívták meg ténylegesen a csatákat.
Az idei év megemlékezésének alapkoncepciója egy napjainkban élő gyermeket vezetett végig 1848-49 eseményein szabadságharcos üknagyapja, aki álmában jelent meg a fiúnak. Először a népek tavasza, majd március 15-e emlékét mutatta meg az üknagyapa. Ezt követte a szabadságharcra való felkészülés, és toborzás, amelyet az 1.a osztály tanulói elevenítettek meg éneklésükkel. A szabadságharc legfontosabb eseményei közé tartozó dicsőséges tavaszi hadjárat emlékét egy csatajelenet idézte fel, amelyet az 5.b, 6.c, és 7.c osztály tanulói keltettek életre. Ezt követően az utolsó emlék a 8.c osztály táncával megjelenő emigráció volt. A műsort pedig a szereplők közös tánca zárta.
Az iskolai előadás sikerességét hosszas vastaps fémjelezte. A délután 5 órakor kezdődő városi megemlékezésen is hasonlóan fogadta iskolánk tanulóinak előadását a közönség, a visszajelzések alapján rendkívül színvonalas előadás volt.
Hosszas felkészülés előzte meg a műsort, a benne szereplő tanulók tanulmányi kötelezettségeik mellett vállalták el a szereplést. Eseményhez méltó magatartással, szorgalommal és munkával álltak hozzá a feladathoz, amiért nagyon büszkék vagyunk rájuk.
A műsort Bécs Bence és Perneki Gabriella kollégák tanították be, a benne megjelenő táncokat Ragoncza Imre, az énekeket pedig Marsalkó Ildikó és Vajda Henrietta kollégák tanították meg a tanulóknak. Külön köszönet jár Szekér Tamásnak, aki a műsor technikai feltételeit biztosította.
Azt gondolom, hogy idén is egy magas színvonalú előadással tisztelegtünk a ’48-as hősök emléke előtt.
Bécs Bence
Pénz7
Iskolánk idén is csatlakozott az országosan meghirdetett pénzügyi és vállalkozói témahét kezdeményezéshez. A PÉNZ7 kiváló lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy bepillanthassanak az alapvető pénzügyi ismeretekbe. Ez a speciális program hozzájárul a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztéséhez, és segít jobban megérteni a pénz kezelésének fontosságát és az életre vonatkozó döntéseket. Fontos már kora gyermekkortól kezdve megtanítani őket a pénzügyi alapelvekre és készségekre. Az iskolai pénzügyi témahét segítségével a diákok képesek lehetnek jobban megérteni a pénz kezelésének alapjait, a megtakarítás és a költségvetés szerepét, valamint a hitel és a kölcsönök fogalmait. Szabó Zoltán, iskolánk egyik tanulójának édesapja segített idén is szakmai előadásaival, melyeket a 3-8. évfolyamokon minden tanuló meghallgathatott. Ezeken a speciális tanórákon próbálta ösztönözni a diákokat a pénzügyi célok meghatározására és a hosszú távú tervezésre is. Megtanítva számukra, hogy a pénzügyi célkitűzésekre való fókuszálás és a hosszú távú tervezés fontossága segíthet nekik határozottabbak lenni pénzügyeik kezelésében és előtétezettebben megtakarítani a jövőre.
Wolf Polla
Színházban az ötödikesek
Március 2-án, szombaton iskolánk 5. évfolyamos tanulói osztályfőnökeik és néhány szülő kíséretében a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházába látogatott, ahol Petőfi Sándor elbeszélő költeményének zenés feldolgozását, a János vitézkét nézték meg. Az aktuális irodalom órai tananyaghoz kapcsolódó előadás látványos színpadképével, betétdalokkal és az ifjú színészpalánták remek alakításával elnyerte tanulóink tetszését. Ezt bizonyította, hogy az előadást fegyelmezetten nézték végig, a hazafelé vezető úton pedig a látottakat beszélték meg egymással. Azon túl, hogy a gyerekek eljutottak színházba, a közösségi közlekedésben történő helyes részvételt is gyakorolhatták, hiszen Kerepesről az Eiffel Műhelyházba hévvel, metróval és villamossal jutottak el. A fentiek mindenképpen maradandó emlékként kerültek be diákjaink emlékezetébe.