Újságcikk: 2023 Szeptember
Tanévnyitó 2023-ban
2023. szeptember 1-jén pénteken újra kitárult a Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola kapuja. Izgatott diákok és szülők sokasága várt a csenőszóra.
Az időjárás is éreztette az esemény jelentőségét, mert hét ágra sütött a nap, így az iskola udvarán kerülhetett sor az ünnepélyes évnyitóra. A megjelent vendégeket, pedagógusokat és diákokat, Orbán Ákos 4. c osztályos tanuló köszöntötte. A tanévnyitón elhangzó verseket Tóth Olívia, Vajna Réka, Bárány Nóra, Lantos Kende, Socharek Viktória, Árkai Adél, Nagy Botond, Gili Marcell, Varga Réka, Balázs Nimród és Vágvölgyi Vincent negyedikes tanulók szavalták el. Kaszab Gergő német nyelven tolmácsolta a kedvcsinálót. Az elsősök közül, bátorságát bizonyítva Orbán Sára 1.c osztályos tanuló állt ki a közönség elé elmondani Matos Maja: Elsős leszek című versét. A német Önkormányzat nevében Springer Friedrich köszöntötte az egybegyűlteket. A „hivatalos megnyitó mondatot” Kaczurné Méder Tímea igazgató asszony mondta ki: „A 2023-2024-es tanévet megnyitom!” és kívánt vidám tanévet mindenkinek.
A tanévnyitón hagyományt őrzünk az elsősök fogadalomtételével és a Széchenyis diákok jelképének, az iskolai nyakkendő, illetve sál átadásával, amit nem csak az elsősök, hanem a tantestület új tagjai is megkaptak.
A meghívott vendégek között voltak az ovis évek nevelői, a kedves Óvó nénik is. Tőlük búcsúzva a volt ovisok, akik immár elsősök, egy-egy szál virággal köszöntek el.
Az előttünk álló tíz hónapra, egy Maxim Gorkij idézettel kívánok mind a nebulóknak, mind a pedagógusoknak tartalmas tanévet.
„Nincs hatalmasabb erő, mint a tudás: a tudással felfegyverkezett ember legyőzhetetlen.”
Young Engineers képzés
A Kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában hetente másfél órás foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődő, legózni és alkotni szerető gyerekek. Gulyás Edit foglalkozásvezető sorait tolmácsoljuk:
„Az iskola meglehetősen le tudja terhelni a gyerekeket, és ezt nagyon sok szülő is így gondolja.
Gyakran fáradtak, kimerültek, aztán jöhet még a leckeírás, felkészülni másnapra.
Kérdés az, hogy egy ilyen életvitelbe hogy férhet bele külön foglalkozások?
Több pszichológus is úgy véli, hogy a gyerekek mentális leterhelése egysíkú, mert igaz, hogy fáradtak, de az energiáik nincsenek kellőképpen levezetve. Talán sikerélményük sem volt ➙ nem mozogtak eleget ➙ nem csinálhatták azt, amiben ügyesek…
Ez elég sok gyerkőcnek okoz problémát, mivel egyszerűen nem képesek a figyelmüket ennyi ideig összpontosítani valamire, elkezdik unni magukat. Holott rengeteg energiájuk van, amit a 10-15 perces szünetekben nem tudnak levezetni. Egyszóval nem könnyű nekik ez.
A 6-10 éves kisgyerekek még nagyon könnyen tanulnak. A Young Engineers oktatási módszerrel nem elsődlegesen a tudásukat, hanem a problémamegoldó képességüket fejlesztjük. Ez a mai világban egy kincset érő készség, hiszen alapjaiban határozza meg a világhoz való viszonyukat és az életben elért sikereket. Nem utolsó sorban a hagyományos lexikai oktatás mellé megadja a legkiválóbb alapot.
Pont ezért lehet a Bricks Challenge foglalkozásokra 6 éves kortól jönni, hogy ne vesszen el a játék!
A gyerekek játszva sokkal könnyebben tanulnak, mert a játék nem monoton. Nem az az egyetlen megoldás, amit én mondok nekik, hanem azok is, amiket ők fedeznek fel. Ettől olyan szórakoztató ez a foglalkozás, hiszen megmarad nekik a felfedezés öröme.
A gyerkőcöket a JÁTÉK fogja meg. Ha az ő nyelvükön kommunikálunk velük, azokon a csatornákon, amelyekre fogékonyak, akkor HIHETETLEN dolgokra képesek. IMÁDOM a sok csillogó szempárt amikor önfeledten alkotnak, és az ÖRÖMÖT, amikor hirtelen életre kel a robot, amit ők alkottak A gyerekeknek érdemes olyan elfoglaltságot választani, ami nem tovább kimeríti, hanem feltölti, motiválja és inspirálja őket. Ettől válnak KIEGYENSÚLYOZOTTÁ.”