Újságcikk: 2022 Október
Bemutatkoznak a 2023-2024-es tanév leendő elsős tanítók
*******************
Kiss Marianna vagyok. Kárpátalján születtem, Ungváron. Családommal 2015-től élünk Magyarországon. 2018-tól élünk Kerepesen, azóta a helyi általános iskolában dolgozom, előtte három évig egyik XIV. kerületi iskolában dolgoztam.
Két fiam van, akik közül az egyik szintén a Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola diákja. Férjem, az építőiparban vállalkozóként dolgozik.
2002-ben elvégeztem az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolát koreográfia szakon, majd később a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát így általános iskolai tanító lettem. 17 éve vagyok a pedagógusi pályán. Jelenleg a 4. A osztály osztályfőnöke vagyok. A mindennapi tevékenységek mellett fontosnak tartom, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában. Különösen odafigyelek a kis elsősökre, hogy az óvodától elszakadva ne érezzék megerőltetőnek az iskolakezdést. Igyekszem mindig jó hangulatot teremteni a gyerekek körében. Játékos foglalkozásokkal színesebbé tenni a napot, ezzel is gyarapítani tudásukat. Munkám során gyakran hasznosítom a korábban megszerzett koreográfiai tudásomat, ezzel is vidámabbá téve az osztályon belüli ünnepségeket. Fontos, hogy minden gyermek felfedezze magában az igazi értékeket, barátokat szerezzen.
Az olvasást- az évek óta sikeresen bevált- szótagoló módszerrel sajátíthatják el nálam a kicsik. Ehhez, illetve a magyar nyelvhez is a megfelelő kiadványokat használom, melynek segítségével differenciálva tudok hangsúlyt fektetni a szövegértésre. A matematikához és a környezetismerethez is a gyermekek számára a legjobb tankönyvcsaládot veszem segítségül, amely rengeteg rajzzal, játékos önálló tevékenységgel vezeti be a tanulókat a számok és a természet csodálatos világába.
Mivel én is szülő vagyok, tudom, hogy mennyire fontos a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítása és megőrzése, hogy bizalommal forduljanak hozzám, hiszen a féltve őrzött kincsüket bízzák rám. Leendő elsős tanítóként szeretnék egy közös „kis családot” kialakítani, ahol mindenki egyenrangú társként éli át a mindennapok csodáit szeretetteljes környezetben.
„A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű. (Orosz Margit)
*******************
Vajda Henrietta vagyok. 2000-ben végeztem a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Fősikolai karán tanítóként, német műveltségterülettel, majd ugyanitt 2006-ban szereztem meg a 2.diplomámat gyógypedagógusként (tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanárként). Pályakezdőként 3 évig napközis tanító voltam. 2003 óta folyamatosan osztályfőnökként dolgozom. Jelenleg Kistarcsán élek a családommal.
A Kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában ez a második tanévem. Jelenleg a 4.c osztály osztályfőnöke vagyok, itt tanítok matematika, magyar, környezetismeret, rajz és ének órákat, valamint napközis foglalkozásokat.
A mindennapi munkám során nagy hangsúlyt fektetek az egyéni fejlődésre, valamint arra, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni és ott jól is érezzék magukat. Ahogy mi felnőttek, úgy a gyerekek sem egyformák, mindenki más. Véleményem szerint rossz gyerek nincs, mindenki lehet jó valamiben. Fontosnak tartom, minél hamarabb megtalálni azt a területet vagy akár többet is, amiben jó a gyermek és abban pozitívan erősíteni, fejleszteni. Igyekszem számomra fontos emberi értékeket (bizalom, őszinteség, elfogadás, összetartás, felelősségvállalás a tetteinkért) átadni és kialakítani az osztályomba járó gyerekeknél. Tanóráimon törekszem jó hangulatot teremteni, játékos feladatokkal színesíteni, különféle módon motiválni a gyerkőcöket. Változatos munkaformákkal megismertetni őket, de szívesen használom a digitális eszközök adta lehetőségeket is.
Szabadidőmben szeretek kirándulni, utazni, kerékpározni, világot látni, a férjemmel és a gyermekeimmel. A közös élmények és szép emlékek gyűjtése fontos számomra. Az osztályaimat is igyekszem sok helyre elvinni /színház, mozi, kirándulások, többnapos táborok./ Ezeknek a programoknak is hatalmas közösségformáló ereje van. Szórakozás közben is lehet tanulni a világról és egymásról.
Az eredményes munka egyik alapja a támogató együttműködés a szülők részéről. Hiszem, hogy csakis a szülőkkel együttműködve lehet igazán sikeres egy pedagógus munkája.
Ezekkel a lehetőségekkel várom a leendő Elsőseimet és Szüleiket!
„Ha valakiben meglátsz valami szépet, azt mindig mondd el neki. Számodra csak néhány másodperc, de neki megváltoztathatod az egész életét.” /Ismeretlen/
*******************
Sallai Krisztina vagyok. Az ELTE budapesti tanítóképzőjén végeztem magyar műveltségterületen, de érdeklődésem hamar a sport irányába fordult. A főiskola befejeztével utam rögtön ebbe az iskolába vezetett, hiszen magam is helyi vagyok, 3 percre lakom innen. Idén kezdtem meg 21. tanévemet, osztályfőnökként 12 éve tevékenykedem.
Pályakezdő éveim alatt elvégeztem egy nemzetközi végzettséget adó aerobik-és személyi edzői képzést. Évekig dolgoztam a tanítás mellett fitness termekben is. Ez irányú tanulmányaimat, tapasztalataimat igyekszem beépíteni a testnevelés óráimba is.
Véleményem szerint bármilyen mozgás- legyen az akár csapatjáték, akár tánc, akár testnevelés óra- az egyik leghatékonyabb feszültség levezető, személyiségformáló erő, mellyel pozitívan hathatunk a gyerekekre és a mai fiatalságnak óriási szüksége van erre. A gyerekek nagyon-nagyon szeretik és igénylik is a mozgás bármely formáját, melynek a tanulási készségek fejlődése mellett az érzelmi intelligencia fejlődése szempontjából is kulcsfontossága, kiemelt szerepe van. Célom, hogy a tananyag átadásán kívül olyan egymásra figyelő, empatikus, segítőkész, együttműködésre képes közösséget formáljak a szülőkkel együttműködve, egymást partnerként kezelve, ahol mindenki jól érzi magát: gyermek-szülő és pedagógus egyaránt.
Az előttünk álló négy év legfontosabb feladatának azt tartom, hogy a gyerek ne szükséges rosszként élje meg az iskolát, hanem szívesen járjon osztályába, szeressen tanulni. A tanulás megszerettetése véleményem szerint közös csapatmunka kell, hogy legyen. A kívánt eredmények maximálisan csak akkor érhetők el, ha a pedagógus és a szülők partnerei egymásnak, segítik egymás munkáját következetesen, előre lefektetett szabályok szerint. Minden az első 4 évben dől el: a tanuláshoz való hozzáállást, iskolához való viszonyt döntően meghatározza, hogy a szülői ház számára ez milyen fontossággal bír. Ha a gyermek azt látja, hogy otthon komolyan veszik az iskolában történteket, a tanulás a legfontosabb feladatok közé tartozik, akkor a kezdetektől kialakul a kötelességtudat, a fontossági sorrend a gyerek szemében is. Minden gyermekben van tehetség, mindenki ügyes valamiben. Nekünk együttműködve a szülőkkel az a dolgunk, hogy mindenkiből kihozzuk azt, amiben jó, így sikerélményhez juttatjuk őket, melynek köszönhetően önbizalmat szereznek, magabiztosabbá válnak. A szülői ház pozitív együttműködését hozzátéve kiegyensúlyozott, a világra és a tanulásra nyitott, segítőkész gyerekeket nevelhetünk. Ez egy közös, nagyon nehéz, kihívásokkal teli, de szép feladat.
Szeretettel várjuk Önöket az ebben a tanévben szervezett közös programokra, nyílt napokra, hogy jobban megismerjük egymást!
TANÍTANÁNK…
Sok évvel ezelőtt a pedagógus, a pap, az orvos nagy tiszteletnek örvendett, sokak megbecsülése vette őket körül.
Mind az erkölcsi, mind az anyagi elismerés mostanára megfakult, de mi pedagógusok igyekszünk most is a gyerekek érdekeit szem előtt tartva tanítani.
Nincs könnyű helyzetben a tanári kar, hiszen a minket körülvevő válságos helyzet, a kismértékű bérezés, a növekvő adminisztrációs feladatok és a társadalmi megítélés nemcsak lelki, hanem fizikai terheket rónak kollégáinkra.
Mindamellett a mai gyermekek generációs problémájának tekinthetjük az ingerlékenységet, szorongást, túlmozgékonyságot, koncentrációs nehézséget, amely nap, mint nap próbatételek és kihívások elé állítják tanárainkat.
A mindennapi bizonytalanság – példa erre az energiaválság is – azt mutatja, hogy meg kell becsülni minden egyes napot, amikor zavartalanul működhet a tanítás.
Ebből következik, hogy amikor egy adott napon munkatársaim nem vesznek részt a meghirdetett sztrájkban, az nem azt jelenti, hogy mi nem állunk ki magunkért/a pedagógus társadalomért, hanem mindezt munkaidőn kívül teszik, amikor erre Budapesten lehetőség nyílik.
Bízunk abban, hogy az oktatási rendszer mindannyiunk érdekében hamarosan reformálásra kerül, ezáltal a pedagógusok megítélése is pozitív irányba fog változni.
Kaczurné Méder Tímea
intézményvezető
Összefogás a kerepesi gyermekekért
Az iskola alapítványa, a Kerepesi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány és az iskola Szülői Munkaközössége szervezésében a szeptember 24-25-i hétvégén – társadalmi munka keretében – tovább folytatódott a Széchenyi István Általános Iskola udvarának és közvetlen környezetének fejlesztése. A hétvégét sok hetes előkészület előzte meg annak érdekében, hogy minél hatékonyabb legyen ez az alkalom.
Fantasztikus összefogással valósult meg az előző számban is meghirdetett közös munka szülők, pedagógusok, vállalkozók és segítő szándékú érdeklődők részvételével. A tavalyi létszámot is felülmúlva a szombati napon mintegy nyolcvan ember, a vasárnapi napon megközelítőleg negyven ember szorgos keze nyomán került sor előbb területrendezésre, majd térkövezésre, így épülhetett egy játszótér homokozóval a kisebbek számára gumi- és műfű burkolattal, egy támfal és a megnövekedett létszámot is kiszolgáló lépcső az iskola udvarán. Sokan festették a nyáron új lábazatot kapott, megemelt kerítést, az udvari játékokat, padokat, a sportpálya melletti lelátót és rendezték az iskola kertjét, két udvarát, szépítették környezetünket. Néhány terebélyes régi bokor is kiszedésre került és rengeteg új növény került beültetésre.
A munkálatok mindkét nap fél kilenc körül kezdődtek és szombaton csak a sötétedés, vasárnap csak az eső tudott gátat szabni a munkálatoknak. Így maradt még néhány befejezésre váró feladat és születtek újabb ötletek a két nap folyamán. Terveink tehát vannak, a közösségnek hála segítségünk is, így szeretnénk tovább folytatni az elkezdett folyamatot. Haladunk tovább, ugyanakkor szeretnénk megállni is egy kicsit és köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult az ügy sikeréhez. Hálával tartozunk azoknak a cégeknek, vállalkozóknak, akik önzetlen munkájukkal, támogatásukkal, ételekkel, italokkal segítségünkre voltak:
Halász Gábor HA-KOS Kft., Kindel Gábor Kompakt-Földmunkagép Kft., Horváth Péter KVSE szakosztályvezető, Horváth László Bar-Tim Bau Kft., Szablya étterem, Kisgömböc étterem, Al Capone pizzéria, Nap 19 Kft., Kerepes Város Önkormányzata, Kerepesi Hagyományőrző Pávakör Egyesület, Nagy Irén képviselő, Muskátli Garden Virágcenter.
További iskolát érintő programok a közeljövőben: Papírgyűjtés szeptember 29-30. 8.50-18.00, Sulizsák ruhagyűjtés: október 24-25. 7.30-16.30
Szabó Anikó, Botrágyiné Virágh Orsolya
és Restás Andrea