Iskolai élményeink: 2013 Március
Színházi élmények
Március 20-án tanítás után újra útra keltünk egy külön busszal, hogy meglátogassuk kedvenc színházunkat, a budapesti Kolibrit. A több mint negyven 10-12 éves diákokkal a János vitézre voltunk kíváncsiakra. Hogy miért ilyen sokan? A 4. osztályosok azért jöttek, mert még nem látták, de hallottak róla, az 5.-esek, éppen tanulják, a 6. osztályosok pedig nosztalgiáztak egy kicsit.
Nem csalódtak, nem csalódtunk. Mint ahogy az előadás előtt megtudtuk, a boldogság, és a gyermek- és ifjúsági színházak világnapján érkeztünk, és már ez önmagában jó kedvre derített bennünket. Az előadás rendhagyó, a mai gyerekek világához remekül alkalmazkodó változatos dramaturgiája, humora, magas színvonalú színészi játéka, ötletes jelmezei, kellékei nem csak a gyerekeket, de minket, felnőtteket is ellenállhatatlanul elvarázsoltak. Dacára a csütörtöknek… Minden fáradságot elfelejtetett a sok csillogó szempár, fülig érő száj, mosolygó arc, a kitörő nevetések, amellyel az előadást gyerekeink követték. Aztán a hazafelé tartó úton a sok kérdés, élménymesélés! Ilyenkor újra meg újra igazolódni látszik, hogy a varázslat megtörténhet, csak esélyt kell neki adni. Mi, magyartanárok pedig azért vagyunk, hogy ezt az esélyt minél többször, minél több gyereknek az életébe becsempésszük. Ezután is.
Müllnerné