Iskolai élményeink: 2011 Október
Október 23. emlékére
„Ha elérhetetlen, szent a cél, az elbukás is ünnepély”
Egy hónappal ezelőtt kezdődött. Müllner Margit néni, a magyartanárom „szereplőválogatást” tartott az 1956-os ünnepi műsorhoz. Nagyon sokan eljöttünk erre a találkozóra, hiszen részt akartunk venni ebben az izgalmasnak ígérkező feladatban. 30-an voltunk, de senki nem tudott semmit az októberi eseményekről, hiszen mi, nyolcadikosok sem tanultunk még róla. Így először Margit néni mesélt ezekről az időkről és főszereplőiről, a bátor fiatalokról, akik életüket is feláldozták a szabadságért. Majd együtt felolvastuk a műsor forgatókönyvét. Ez után a szereposztás következett és a fogadalom, hogy mindenki nagyon komolyan veszi a próbákat és a feladatát. Margit néni többször elmondta, hogy csak akkor lesz értelme a sok munkának, ha hiszünk magunkban, abban, hogy maradandó élményt fogunk nyújtani a közönségünknek, azaz diáktársainknak és Kerepes polgárainak. Aztán elkezdődtek a próbák. Sokszor nagyon nehéz volt. Tanórák után, nagyon fáradtan, de azért többnyire lelkesen gyakoroltunk. Sok zenét hallgattunk, sok közös szöveget tanultunk, és rengeteget mozogtunk a színpadon, hogy ne legyen unalmas az 55 évvel ezelőtti események felidézése, és mindenkiben hagyjon valami nyomot az előadásunk. Aztán eljött a péntek reggel. 12 órakor a tornateremben az iskolatársainknak és tanárainknak adtuk elő „Ha elérhetetlen, szent a cél, az elbukás is ünnepély” című műsorunkat. Szép díszletek között, hibátlan szövegtudással ment le az előadás. Senki nem tévesztett, a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki jól tudta a szerepét. Látszott is az eredménye. Percekig tartó taps volt a jutalom. Nagyon jó érzés volt látni a kicsik érdeklődését, és fogadni a gratulációkat. Aztán jött a vásárnap! Reggel korán keltem, és már az előadás járt a fejemben. Jó lesz-e az idő, milyen lesz a hangzás, és mekkora hatással lesz Kerepes polgáraira a mi kis előadásunk? Teltek múltak az órák, és végre eljött a készülődés, majd az indulás ideje az előadás helyszínére, a községi emlékműhöz. Már két órakor próbába fogott a csapat, hiszen teljesen más körülmények között kellett megismételni a pénteki jól sikerült előadást. Meg kell hagyni, kicsit hideg volt, fújt a szél, esegetett az eső, de ez nem tántoríthatott el senkit. Lezajlott a próba, és vártuk az előadás kezdetét. Hiába az egy hónapi gyakorlás, a pénteki siker, mikor ott álltunk a színpadon, és néztük a lassan gyülekező közönséget, mindenki rettenetesen izgult. Én személy szerint a nagy hideget is elfelejtettem. Aztán a közeli templom órája elütötte a három órát. Elkezdődött. Aztán vége lett! Majdnem olyan tapsvihar kerekedett, mint előző pénteken az iskolában. Ez az előadás is jól sikerült. A sok próba és a vasárnapi hideg, esős nap ellenére rettenetesen örülök annak, hogy szerepelhettem és játszhattam ezzel a társasággal. A legnagyobb elismerés Margit nénit illeti, amiért a szabad idejét feláldozta értünk, értetek. Kapott is egy szép virágcsokrot vasárnap, aminek nagyon örült. A szereplőknek se lehet oka panaszra, mert kaptunk üdítőt, csokit, ötöst irodalomból és egy igazgatói dicséretet. Egyszóval „meg lettünk, fizetve.” A legnagyobb fizetség azonban az az élmény volt, amit magammal vihettek erről a négy hétről ballagó tarisznyámban, hiszen nyolcadikos vagyok, és ez volt az utolsó őszi szereplésem.
Barti Róbert 8. o