Iskolai élményeink: 2011 Augusztus
V. Összművészeti Tábor Vácdukán
Az idén ötödik alkalommal került megrendezésre Vácdukán a művészeti tábor augusztus 8. és 12. között. Kellemes környezetben, ideális körülmények között iskolának huszonnyolc tanulója ismerkedett Európa, Ázsia, Amerika, Afrika és Ausztrália nevezetességeivel, állat- és növényvilágával, hagyományaival, népszokásaival és játékaival. Az idén először két szlovák vendég kislányunk is volt a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat és Kiss Károly támogatásának köszönhetően. A táborban minden nap programja egy-egy földrészhez kapcsolódott, s az elméleti ismereteket kézműves foglalkozások egészítették ki. Így készültek többek között szerencsehozó kezek, pom-pom zsákok, afrikai karkötők, bokaláncok, kínai kulacsok, csörgődobok, barlangrajzok és tudósítások a tábori élet főbb eseményeiről. Az idén először volt hennázás, nemezelés, arcfestés is, Tar Judit néni segítségével. Természetesen sor került a hagyományos tábori programokra is, hiszen ki ne emlékezne a rendhagyó, vicces reggeli tornákra, a vidám tábortűzre, a versenyekkel kiegészülő pancsolásokra, fürdőzésekre. Emellett volt még fagyizás a helyi büfében, játék a labirintusban, kisebbeknek homokozóban történő játék, a nagyobbaknak röplabda és természetesen nagy focimeccsek is voltak. A lányok és fiúk csapata között zajló, egész hetes pontverseny az utolsó nap diszkóján tetőzött, amit idén is a fiúk nyertek meg. A meghívott és nagy örömünkre igen nagy számban megjelenő szülők számára a gyerekek az idén szerzett ismereteket egy föld körüli zenés utazás keretében mutatták be, földrészenként néhány játék és tánc jelmezes előadásával, ami – hagyományainkhoz híven – igen színvonalasra, emlékezetesete és meghatóra sikerült. Végül szeretnénk néhány szót szólni a VI. Művészeti Táborunkról is, amelynek fő témája már kialakult, címe pedig igen sejtelmesen: A Hatodik Érzék. Előkészítése megkezdődött, helyszíne változatlan, időpontja 2012. augusztus 6-10. És a végére egy kis összeállítás a táborról, köszönet Ragoncza Imre tanár bácsinak!
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket! Táborvezetőség