Iskolai élményeink: 2011 Június
Harmadik helyezettek lettünk…
41 csapatból!
Idén márciusban meghirdette a Gödöllő Városi Könyvtár hagyományos olvasóvetélkedőjét 4-5. osztályos tanulóknak. 4 fős csapatok jelentkeztek a „Barokk kalandtúra Herceg Egérváry Elemérrel”.
Három könyvet kellett elolvasniuk a gyerekeknek ahhoz, hogy a vetélkedő előzetes feladatait meg tudják oldani.(Mondák könyve a kuruc korból, Vaday Ágnes: Kastélybéli históriák, és Faludi Ildikó: Herceg Egérváry Elemér naplója). Nagyon izgalmas, érdekes feladatlapokat kaptunk, amiknek a megoldásához az olvasáson kívül egy kastélylátogatás Gödöllőn és egy film (A Tenkes kapitánya) megtekintése a könyvtárban is része volt…
– Kutattunk a barokk kor jellemzői után,
– készítettünk egy barokk bálhoz illő öltözéket, táncrendet, illő környezetet, szépségpraktikákat, ételeket, programot, újságcikket stb.
– keresztrejtvényt kellett megfejtenünk, újságcikket írni Zrínyi Miklósról, és hasonló feladatok.
Több mint egy hónap állt rendelkezésünkre, hogy ezeket az előzetes feladatokat elkészítsük, a feladatok leadása után az induló 41 csapatból 12-t hívtak be a megyei döntőre, május 26–ra.
Nagy örömünkre a mi „Agyas egerek” nevű 4.a osztályos csapatunk is bejutott.
A közel másfél órás döntő nagyon izgalmas volt. Jelen volt az „Eleméres” könyv írónője is, Faludi Ildikó, aki külön megdicsérte Mór Ruben beküldött rajzait.
Volt a versenyen ételfelismerés, totó, térképkészítés, képösszerakó, titkosítás stb.
Csapatunk mindössze 0,5 ponttal maradt le a második ( Szada ), és 3 ponttal az első ( Gödöllő ) helyezettől. Szóval szoros volt a verseny, de tanulóink így is büszkék lehetnek teljesítményükre.
A felkészülés, az előzetes feladatok megoldása, a verseny sok munkába került, de megérte, mert nem csak egy élménnyel, hanem sok-sok ismerettel lettek gazdagabbak a gyerekek.
A csapat tagjai:
– Csaba Enikő
– András Gergely
– Farkas Előd
– Mór Ruben
– Estergaros Alex (tartalék)
Rozika néni
Nagyné Szedlák Rozália
felkészítő tanár