Újságcikk: 2021 Június
Ballag már a vén diák…
Érdekesen alakult a helyzet Magyarországon. A középiskolások ballagását még nem engedélyezték, de egy május 17-én megjelent kormányrendelet szerint a ballagási ünnepségek felmentést kaptak a rendezvény- és gyűlésszervezés tilalma alól. Ennek értelmében a ballagási rendezvényeket az intézmények nyitott, épületen kívüli területein, május 25-ét követően megtarthatták. Az eseményen részt vehettek nem védett személyek is, és a maszk viselése sem volt mindenkinek kötelező. Lényeges részletszabály, hogy a ballagási rendezvényen a ballagó gyermek által meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül is részt vehettek, azzal a kikötéssel, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak. A résztvevők létszámáról az intézmény igazgatója dönthetett. Kerepesen úgy rendelkeztek, hogy a szülőkön és a meghívottakon kívül más ne vegyen részt az ünnepségen. Ezzel is magyarázható, hogy idén sokkal kevesebben voltak kíváncsiak a ballagó diákokra – az ünnepségen leginkább csak a szűk család vett részt.
A Kerepesi Széchenyi István Általános Iskola végzős nyolcadikos tanulói június 18-án délután nagyon nagy melegben búcsúztak el tanáraiktól, iskolájuktól és az alsóbb osztályoktól. A nyolcadikosok az ünnepélyes osztályfőnöki órát követően délután öt órakor ballagtak végig az osztálytermeken, majd kiballagtak az iskola épületéből, végül az iskola tanulói alkotta sorfalak között elsétálva az intézmény udvarán gyülekeztek. Összesen két osztály 47 diákja búcsúzott el az intézménytől. A ballagókat az osztályfőnökök, Nagy Tibor (8.a) és Homokiné Bencze Judit (8.b) vezette. Két évig Katona Gábor is osztályfőnökük volt, így ő tiszteletbeli osztályfőnökként haladt a 8.b-sek előtt.
A végzősöket Kaczurné Méder Tímea intézményvezető búcsúztatta, aki ünnepi beszédében szívhez szólóan köszönt el a végzős diákoktól. Azt kívánta nekik, hogy értékes, tisztességes, becsületes, emberekké váljanak. „Lezárult egy korszak az életetekben, nagyon hamar elrepült a nyolc év, melyre remélhetőleg mindig szívesen fogtok emlékezni” Kaczurné Méder Tímea intézményvezető okleveleket és könyveket adott át a kiváló eredményt elért diákoknak. Nevelőtestületi elismerő oklevelet kapott Töreky Dorka (8. a), Sebestyén Regina (8. b) és Bakai Balázs (8. b). Az intézményvezető asszony ünnepi köszöntőjét Steve Jobs idézésével zárta, amit útravalónak is ajánlott egyben „Az időtök véges, ne pocsékoljátok el arra, hogy mások életét élitek. Ne bénítson meg titeket a dogma, hogy mások elvei szerint kell élnetek. Ne hagyjátok, hogy mások véleménye elnémítsa a hangotokat. És ami a legfontosabb: bátran kövessétek a szíveteket és a megérzéseiteket. Mert azok már tudják, kik is akartok lenni valójában. Minden egyéb másodlagos.”
Az ünnepség gördülékenységét Kincses Dorina segítette összekötő szövegével. A hetedik osztályos tanulók nevében Illyés Vanda és Pop Sándor búcsúzott el a ballagóktól. Ezt követően a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók kis műsort adtak elő. Az összeállításban fellépett Kis Hanna, Moravecz Regina, Koczka Kornélia, Földi Felícia, Hegyes Dorka, A nyolcadikosok elköszönő beszédét Töreky Dorka és Bakai Balázs olvasták fel. Botrágyi Flóra Ady Endre: Üzenet egykori iskolába című versével köszönt el a ballagóktól. Ezt követően a hagyományokat követve a végzős diákok átadták az iskola zászlaját a hetedikes osztályoknak és a végzősök szalagot kötöttek az iskola zászlajára. A leendő nyolcadikosoknak Gili Nóra tolmácsolta az iskola hírnevét öregbítő jó tanácsokat. Ezután a ballagók egy-egy szál virággal köszönték meg a szüleiknek, hogy az elmúlt nyolc évet az ő támogatásuk révén sikeresen teljesítették. Az ünnepség végén az elköszönő nyolcadikosok búcsúzásként lufikat engedtek a magasba, azt szimbolizálva, hogy végleg kirepültek az intézményből.