Újságcikk: 2020 Március
Éljen a Grund!
A hétvége a feltöltődés ideje, azért gondoltuk úgy március első vasárnapján, hogy közösen melengetjük meg a szívünket, lelkünket a Vígszínházban.
Felkerekedtünk hát hatvanöten a Széchenyi István Általános iskola diákjai és szőlői és nevelői közül és megnéztük Molnár Ferenc barátágról és hűségről szóló örök érvényű darabját, A Pál utcai fiúkat. Az előadás közben hol az izgatottságtól, hol a meghatottságtól vert hevesebben a szívünk, ahogy figyeltük a fiatal színészek és a kis Nemecsek Ernő megható történetét. A Grundért, mint játszóhelyért, mint a haza jelképéért, majd a kis közlegény életért folytatott küzdelem és a gyönyürű dalok elvarázsoltak kicsiket és nagyokat egyaránt.
Megünnepeltük az iskola könyvtárának 3. születésnapját!
Idén Valentin és Bálint napján, február 14-én ünnepeltük a suli könyvtárunk alapításának 3. évfordulóját! Erre az alkalomra a gyerekekkel kiállítást készítettünk a könyvtár előtt és a könyvtáron belül. Ezúton is nagyon szépen köszönjük, hogy a kiállításra számos szebbnél szebb saját készítésű munkával jelentkeztetek! Kiállításunkon a könyvtárnak írt versek és a könyvtárról szóló rajzok láthatóak. A készített rajzok témája: „Ha a kedvenc könyvedből torta készülne, hogyan nézne ki?” Ezek mellett a 3/a és a 4/b osztály 3 dimenziós formában papírból készítette el nekünk a könyvtár tortáit!
Külön köszönjünk szépen Bocsa Ákosnak a 6/a osztályból hogy a könyvtár születésnapjára egy tőlünk kölcsönzött szakácskönyvből egy saját készítésű csokis mascarpone tortát sütött!
Büszkék vagyunk rá, hogy diákjaink az elmúlt 3 év alatt több mint 14.000 alkalommal jártak a könyvtárban, és több mint 12.000-szer kölcsönöztek tőlünk könyvet! Állományunk ez alatt több mint 2000 db új könyvvel bővült!
A továbbiakban is várunk benneteket nagy szeretettel a suli könyvtárában! 

Itt a farsang, áll a bál…
Idén, február 7.-én tartottuk hagyományos farsangi mulatságunkat az iskolában. A szokástól eltérően, pénteki napon, de sok színes programmal kibővítve folyt a vigadalom.
Az „Alma együttes” koradélutáni programja fergetegesen vidám hangulatot teremtett a kis óvodások és iskolásaink körében.
Már hetekkel előtte megkezdődött a lázas készülődés: jelmezek készítése, és tánctanulás. Idén is, mint megannyiszor a nyolcadikosok keringője nyitotta meg a farsangi bált. Felkészítő tanáruk, Ragoncza Imre. A programok összeállításából, a rendezvény megszervezéséből jócskán kivették részüket a lelkes pedagógusok és a diákok. Példaértékű energiát fektettek bele a szervezésbe a Diák Önkormányzat vezetői, Nagyné Mándi Katalin és Gajda-Gaál Zsófia pedagógusok.
A vidám délutánt a jelmezes felvonulás követte, ahol egyéni és csoportos beöltözők is színre léptek. Míg a zsűri döntött a legjobbakról, akrobatikus rock and roll, hipp hopp és zumba bemutató volt.
A büfében fogyott a szendvics, a süti, amit a szülők ügyes kezeinek és szívélyes hozzájárulásainak köszönhettünk!
A délután legizgalmasabb eseménye a tombolasorsolás volt. A tombolasorsolás végére, gazdára talált a rengeteg ajándék, nagy volt az öröm. Ezúton is szeretnénk megköszönni a helyi vállalkozók felajánlásait, amivel gazdagabbá és színvonalasabbá tették ezzel a farsangot!
Kerepesen ezen a délutánon minden kisiskolás szép és emlékezetes élményekkel tért haza. Köszönjük szépen a szülőknek a támogatást, a süteményeket, a tombola-felajánlásokat, az anyagi hozzájárulást és a szervezést! S jövőre is majd jön a farsang, áll a bál!!!
Karnyújtásnyira a Széchenyisek Tutanhamon háromezer éves kincseitől
Azon szerencsés embernek mondhatom magam, aki iskolánk történelemtanáraként megszervezhettem az idei évben hazánkba látogató Tutanhamon – Rejtélye és kincsei rekonstrukciós tárlat intézményi szintű látogatását.
Legnagyobb örömömre több mint nyolcvan diák használta ki a lehetőséget, hogy kollégáim kíséretében részese legyen ennek a nemzetközi hírű vándorkiállításnak.
Remélem általa kézzelfoghatóbbá vált a történelem tantárgy tanulóink számára és a jövőbeni tanulmányaik során is hasonló érdeklődéssel fordulnak majd csodálatos világa felé.
Az alábbi képek és Perge Balázs 5.b osztályos tanuló beszámolója ad ízelítőt az élményekről.
Katona Gábor