Újságcikk: 2019 December
Anyanyelvi versenyek
A Széchenyi István Általános Iskola felső tagozatos tanulói három éve versenyeznek az Észak-Pest megyei diákokkal a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen.
Ebben a tanévben két csoporttal indultunk. A 6. osztályosok a középmezőnyben végeztek. A csapat tagjai: Kaczur Hanna, Szabó Lana, Végh Tamás, Zsemler Alexandra.
A hetedik osztályosok eredményéről az ünnepélyes díjkiosztóig, – ami a november 20-án volt a XIV. kerületi Szent István Gimnáziumban, – csak annyit tudtunk, hogy az első tíz között végeztek. Ott derült ki, hogy 2. helyezést értek el. A csapat tagjai: Barcsi Villő, Botrágyi Flóra, Gili Nóra, Töreky Dorka. Nagy büszkeséggel töltötte el a gyerekeket, hogy megkaphatták a Bolyai-győzteseknek járó pólókat.
November hónapban egy másik anyanyelvi versenyen is részt vettünk: a kistarcsai Simándy József Általános Iskolában megrendezett területi Anyanyelvi Olimpián, ahol Szűcs Blanka 6. osztályos tanuló ezüst érmet szerzett.
Büszkék vagyunk rájuk.
Kerepes, 2019. december 3.
Mészáros Klára
Márton-nap a Kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában
Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug), amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.
Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek.
2019. november 11-én rendezte meg az iskolánk a Márton-napi felvonulást. Ezen a napon hirdettük ki a Márton-napi rajzverseny eredményét is. Idén egy új kategóriát is létrehoztunk, mivel kedvet kaptak a nem németet tanuló gyerekek is a rajzok készítéséhez.
Sok szép munka érkezett. A technikát, az eszközöket és a rajz felületet szabadon választhatták meg a tanulók, csak a téma volt adott. Márton-napi történetet vagy a lámpás felvonulást kellett elkészíteniük. A győztes munkák kikerültek a faliújságra, az alkotók jutalomkönyveket vehettek át. A külön díjasok pedig csokoládét kaptak.
Ezután „Laterne, Mond…” című dalt énekelte el az alsó tagozat, a felső tagozat pedig az „Ich gehe…” című éneket, a színpadon. Ezt követte a Márton-napi felvonulás. Minden évben más útvonalon világítunk lámpásainkkal.
Köszönetet mondunk mindenkinek, akik segítettek a Márton-nap megvalósulásában.
Gróf Tiborné