Újságcikk: 2018 Május
Közép-Magyarország legjobbjai között a Széchenyis színjátszók
Iskolánkban működő alsós színitanoda, Légy ÖKOsabb! című előadása, a XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó, Pest megyei döntőjén Ezüst minősítést kapott, és továbbjutott a Közép-magyarországi regionális döntőre, melyet május 13-án tartanak a Marczibányi Téri Művelődési Központban, Budapesten. A zsűri dicsérte az előadás egyediségét, a szereplők önfeledt játékát és a jelmezek kellékek kreativitását, melyet a 3 c. osztály tanulói készítettek el a színjátszó csoport részére. Gratulálunk az alkotóknak!
Német versenyek – 2018 tavasz
A március, április hónap a felhívások és versenyek jegyében telt el a Kerepesi Általános Iskola számára. A Kunterbunte Welt Civil Szervezet 5 éve indította útjára az évente megrendezésre kerülő „Német regionális énekversenyt”. Emlékül, amiért az első 2 évben Kerepesen a Művelődési házban rendezték meg ezt a nívós versenyt a szervező, Dudás Anikó egy festménnyel ajándékozta meg intézményünket, amely az első évekre emlékeztet mindenkit. Az idei versenyen 2018. március 23-án 3 korcsoportban indultunk. A 2.a. osztályból 7 tanuló Várpalotai Zsombor, Vaszil Mária, Wágner Vivien, Dolcsig Sára, Csapó Regő, Fehér Fanni és Müller Benjamin indultak, és a saját korcsoportjukban a 3. helyen végeztek.
A 3. osztályosok közül 5 tanuló Bognár Debóra, Gili Máté, Haselbach Zsófi, Sárvári Bettina és Orlovity Bernadett vett részt az eseményen.
A felsősök korcsoportjában a 6.c.-ből pedig Fegyver Barbara, Kovács Lorina, Mező Fanni és Molnár Antónia indultak.
A hagyományok szerint az idén is a Német Önkormányzat állta az utazással kapcsolatos költségeket.
Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a felkészítést végző tanároknak, szülőknek az áldozatkészséget, valamint a szervezők lelkes munkáját.
A következő esemény a www.zentrum.hu április 27-re vonatkozó felhívása a „Tracht Tag” volt. Ez a megmérettetés arról szólt, hogy minden pályázó választott egy nemzetiségi ruhadarabot, melyet a felhívás napján a hétköznapi ruhájához kombinálva viselnie kellett. A pályázóknak fotókat feltöltve kellett dokumentálni, hogyan valósították meg a feladatot.
A 3.a. osztály kis létszámú németes csoportja tevékenyen csatlakozott az eseményhez, míg a 3.b. és 3.d osztály tanulói népviseleti ruhadarabokat rajzoltak a német honismereti órán. A népviseleti nap célja az örökség emlékét megőrizni, melynek keretében a Kerepesi diákok örömmel csatlakoztak a nap mottójához: „Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben”
Gróf Tiborné
német nemzetiségi tanító
német nemzetiségi tanító
Innoteach pedagógusok
Iskolánkban két éve zajlik egy nemzetközi pályázat, melynek lassan a végére érünk. Intézményünkből nyolc gyakorló pedagógus kapcsolódott be a munkába, melynek során projektmódszertant és a projekt alapú tanítás megtervezésének folyamatát sajátították el online és offline munkaformában.
A mindennapi munka, órákra való felkészülés mellett időt szakítottak a továbbképzésre, lelkesen jártak az iskolai képzésekre, ismerkedtek meg új IKT eszközök alkalmazásával, töltöttek fel feladatokat egy Moodle-keretrendszerbe.
De ami a legfontosabb együtt gondolkodtak Innovatív pedagógiai módszerekről, újszerű, alkalmazható tudásmegosztó formákról. A nagyon lelkes, tenni akaró pedagógustársak kaptak így egy 30 órás akkreditált továbbképzésről szóló tanúsítványt, valamint vehetnek át majd egy nemzetközileg is elismert ECQA minősítést.
Munkájukat köszönöm, és őszintén bízom abban, hogy használható tudással a zsebükben vágnak neki a következő tanévnek. És persze virtuális kalapom is emelem előttük fáradhatatlan munkájukért, tudásszomjukért.
A résztvevők: Herczegné Kenesei Edit, Sallai Krisztina, Fazekasné Rácz Gabriella, Kaczurné Méder Tímea, Karó Valéria, Lobmayer Katalin, Nagy Tibor és Gulyás Zoltán
Kovács Krisztina
Innoteach mentor
Innoteach mentor
Német Nemzetiségi versenyeink a Széchenyi István Általános Iskolában
A március a német nemzetiségi versenyek hónapja, szinte egymást érték a megmérettetések, amelyeken iskolánk már évek óta, így ebben a tanévben is részt vett.
Március 2.-án zajlott a Német Nemzetiségi Vers és Prózamondó verseny alsó tagozatos fordulója, ahol nyelvjárás kategóriában Szántó Zsombor 3.a osztályos tanuló képviselte iskolánkat, irodalmi német nyelv kategóriában pedig Vancsó Enikő 2. c és Oláh Viktória 3. a osztályos diákunk indult a versenyen.

Március 22.-én Biatorbágyon zajlott a Német Nemzetiségi Kórusverseny, ahol a 4.c osztályból Tóth Zoé, Szűcs Blanka, Berdó Hédi, valamint Zsiák János, Szánthó Zsombor és Kovács Zoltán alkotta kamarakórus Kovács Zoltán édesapjának szintetizátoros kíséretével bronz minősítést kapott.
Március 23-án, az ötödik Német Regionális Énekversenyen nagyon sok tanulóval vettünk részt. Várpalotai Zsombor, Vaszil Mária, Vágner Vivien, Dolcsig Sára, Csapó Regő, Fehér Fanni és Müller Benjámin a 2. a -ból. Sárvári Bettina, Orlovity Bernadett a 3.b –ből. Bognár Debóra, Gili Máté és Haselbach Zsófia a 3. a -ból. Molnár Antónia, Fegyver Barbara, Kovács Lorina és Mező Fanni a 6. c –ből. Mind-mind lelkesen tanult, öltözött ünneplőbe és a mátyásföldi művelődési ház színpadán sok száz ember előtt adta elő a dalokat. A szervező Kunterbunte Welt külön köszönetet mondott iskolánknak, hiszen öt évvel ezelőtt iskolánk támogatásával a Forrás Művelődési Házban indult útjára a verseny.

Március 28-án Pilisvörösváron zajlott a nemzetiségi Vers- és Prózamondó verseny felső tagozatos fordulója, ahová Gili Nóra 5.a osztályos tanuló, valamint Kasza Alexandra 5.c és Mikó Boróka 5.c osztályos diákunk utazott el, hogy a több oldalnyi német nyelvű versét előadhassa.
Szintén március 28-án zajlott a három fordulós megyei német verseny, amelyen Róth Bendegúz, Töreky Dorka és Pásztor Boglár az 5.a osztályból készültek fel. A verseny írásbeli része után ugyanaznap kellett egy előre megtanult verset vagy prózát előadni, majd a harmadik forduló feladataként a zsűri tagjai előtt kellett egy megadott témáról (pl. szabadidő, családom, állatkert…) szabadon beszélni.

Töreky Dorka ezen a versenyen lett bronzérmes, gratulálunk az eredményéhez.
Köszönjük a szülők segítségét a tanulásban és a gyerekek szállításában, köszönjük a Német Önkormányzat támogatását, a felkészítő pedagógusok munkáját, és elsősorban a gyerekek lelkesedését és kitartását!
Német Munkaközösség