Újságcikk: 2017 Március
Zöld nap
Március 2-án a Zöld híd nonprofit Kft. gödöllői központjukból érkezett két munkatársa, abból a célból, hogy interaktív előadást tartsanak a gyermekeknek a szelektív hulladékgyűjtésről, illetve felhívják a figyelmet a szemetelés hatására az élővilágra, konkrét példákon keresztül. A bemutató érdekes és látványos volt.
Köszönjük az érdekes programot.
Télbúcsúztató
Iskolánkban minden évben, így idén is nagy esemény a Farsangi bál! Február 11-én, szombaton került megrendezésre e télűző ünnepély, a DÖK szervezésében.
A bál hagyományosan a végzősök keringőjével kezdődött, akik egyszerűen bámulatosak voltak. A megnyitó részeként többek között felléptek az énekverseny első és második helyezettjeinek kórusai is.
Az osztályok zenés, táncos, maskarás riogatásai után már mindenki nagy izgalommal várta az egyéni jelmezes fellépést. A zsűrinek nem is volt egyszerű dolga, hiszen annyi gyönyörű jelmez készült, hogy alig tudtak döntést hozni. A döntés megszületéséig a gyermekek limbóztak és táncoltak. Egy fergeteges buli keretein belül mulathatott minden résztvevő.

Külön köszönjük a szülők és a szervezők munkáját.
Mesélő Muzsika 2017 február
Február 7-én délelőtt 11 órakor a Széchenyi István Általános Iskola és Művészeti Iskola tornaterme megtelt mindenféle hangszerekkel és sok-sok gyerekzsivajjal.
A gyerekek kíváncsian nézték a sok nénit és bácsit, akik ezt a sokféle hangszert a kezükben fogták és aztán különféle módon meg is szólaltatták. A Gödöllői Szimfonikus Zenekar jött el megint iskolánkba és varázsolta el a gyerekeket a gyönyörű dallamokkal. Charles Camille Saint-Saëns: Állatok farsangja című művét adták elő a zenekar tagjai Horváth Gábor vezető karmester vezényletével.
Az előadás rögtön interaktívvá vált, hiszen az együttes vezetője kíváncsi volt, tudják-e a gyerekek, milyen állatok lehetnek a különböző hangszerek által megidézett állatok, a darab 14 tételének címszereplői. Sok-sok kéz a magasba lendült és a gyerekek nagyon ötletes válaszokat adtak, sokszor meg is nevettetve a zenészeket.
Ismét nagyon sok új ismerettel távozhattak az előadásról, új hangszereket hallhattak, amelyek eddig nem szerepeltek a korábbi előadásokon. Jövőre kíváncsian várjuk, mivel tudnak még meglepni minket a Mesélő Muzsika következő előadásán!
Köszönjük a mostani élményt!
Botrágyiné Virágh Orsolya
Zeneiskolai munkaközösség vezető
Zeneiskolai munkaközösség vezető
Ének verseny
Január 30-31-én énektudásukat mérték össze tanulóink. Idén először indult iskolánkban házi énekverseny, amelynek során minden osztályból öt diák indulhatott és mérhette össze énekhangját az évfolyamtársaival.
A zsűrinek igen nehéznek bizonyult dönteni, így több első, második és harmadik helyezett is lett.
Első helyezettek:
Sebe Mátyás 1.a; Gombkötő Kata 1.b; Baranyai Anna 1.b; Haselbach Zsófia 2.a; Lakatos Zoé 2.a; Simon Estill 2.a;
Gémes Karolina 2.c; Bíró – Horváth Lenke 3.b; Molnár Lara 3.c; Kovács Zoltán 3.c; Adamcsek Antónia 4.b;
Fazekas Vera 4.b; Moravecz Regina 4.b.
Gémes Karolina 2.c; Bíró – Horváth Lenke 3.b; Molnár Lara 3.c; Kovács Zoltán 3.c; Adamcsek Antónia 4.b;
Fazekas Vera 4.b; Moravecz Regina 4.b.
Második helyezettek:
Vaszil Mária 1.a; Pupp Gyula 1.a; Barabás Katica 1.c; Koziorowski Emma 2.b; Oláh Annabella 2.c; Vad Anikó 2.c;
Fazekas Balázs 3.b; Nagy Nóra 3.b; Berdó Hédi 3.c; Gili Nóra 4.a; Csenki Zsombor 4.b.
Fazekas Balázs 3.b; Nagy Nóra 3.b; Berdó Hédi 3.c; Gili Nóra 4.a; Csenki Zsombor 4.b.
Harmadik helyezettek:
Prohászka Lénárt 1.a; Egedi Dániel 1.b; Popovics Blanka 1.c; Orlovity Bernadett 2.b; Orlovity Szilárd 2.b;
Major Bettina 2.d; Németh Melissza 3.a; Zászlósi Anna 3.a; Price Kenneth 3.c; Botrágyi Flóra 4.a; Korcsek Lili 4.c;
Mikó Boróka 4.c.
Major Bettina 2.d; Németh Melissza 3.a; Zászlósi Anna 3.a; Price Kenneth 3.c; Botrágyi Flóra 4.a; Korcsek Lili 4.c;
Mikó Boróka 4.c.
Különdíjat kapott Komjáti Kira 2.d osztályos növendékünk.
Az eredményhirdetésen a helyezettek átvehették okleveleiket, ajándékaikat. Ezeken felül az első és második helyezettek énekelhettek a Farsangi bál megnyitóján.
A versenyen énekelt dalok felvételei megtekinthetőek az iskola honlapján.
Mindenkinek gratulálunk!
Rendkívüli támogatás a Római Katolikus Egyháztól
A Kerepesi Széchenyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rendkívüli támogatást kapott a Római Katolikus Egyháztól, Frajna András esperes-plébános atya felajánlásával 100.000,- Ft értékben. A támogatásnak köszönhetően iskolánk többek között angol és német nyelvi szótárakkal, kötelező és ajánlott irodalmakkal, tanórákhoz szükséges kiegészítő, ismeretterjesztő könyvekkel gazdagodott. A felajánlást ezúton is hálásan köszönjük!
Guncser Anita
Könyvtárostanár
Könyvtárostanár