Újságcikk: 2016 Október
Őszi papírgyűjtés
Idén az iskola szeptember 30-án és október 1-én rendezte meg a tanév első papírgyűjtését. E két nap alatt nagyon sok papír gyűlt össze, hála a szorgalmas diákoknak és szüleiknek. Köszönjük nekik a segítséget és a részvételt. Izgatottan várjuk a verseny eredményét.
Széchenyi-nap, elsősök avatása
Szeptember 21-én igazi Széchenyissé avatták az „öreg” diákok az idei tanévben az iskolánkban kezdő új tanulókat. Az 5.c osztály diákjainak névadónk érdemeit felsorakoztató színvonalas műsorszáma után a 8. osztályos fiúk tolmácsolásában hangzott el néhány híres Széchenyi mondás. Névadónk méltatása után Gánicz Roxána 8.a osztályos tanuló tollából származó versből megtudhattuk „ Milyen Széchenyisnek lenni?”. Jelképes, táncos virágátadás után a Kisvirág tánccsoport tagjai kaput képeztek, melyen nyolcadikos vezetéssel sétáltak át az új diákok a fogadalomtétel helyszínére. Az eskü szövegétől visszhangzott a terem majd az izgatott „gólyák” megkapták iskolánk jelképét a Széchenyi kitűzőt. Iskolánk igazgatójának köszöntésével zárult a nívós avató ünnepély.
Adomány a Széchenyi István Általános Iskolánknak
A Szent Anna templom vezetője Frajna András esperes plébános kerek 100.000 forintot adományozott a Széchenyi István Általános Iskola és A.M.I. – nak. Az összeg felhasználásával kapcsolatban annyi kérése volt a plébános úrnak, hogy ebből a pénzből valamilyen formában minden iskolánkban tanuló gyermek részesüljön.
Igazgatónk, Nagy László összehívta a tantestületet egy „ötletbörzére”, melynek témája az volt, hogy miként tudnánk a legjobban felhasználni az adományt. Hosszas tanácskozás és mérlegelés után a tantestület egyhangú döntést hozott, miszerint az iskolánkban működő tanulószobák és napközis csoportok szabadidős tevékenységéhez szükséges eszközöket frissítenénk fel. Így tudna minden gyermek a leginkább részesülni az adományból.
Minden napközis -és tanuló csoport számára vennénk játékokat, figyelembe véve életkori sajátosságaikat, igényeiket és nem utolsó sorban, érdeklődési körüket. Ennek megvalósulása folyamatosan zajlik.
A nagylelkű adományt ezúton is köszönjük szépen.
Blackout az 1.c-ben
Évek óta probléma az iskola 2. emeletén a tantermekben terjengő hőség a kánikulai napokon. Legfőképp a tanév utolsó 2 hete és az idei majd’ egy hónap nagyon megviselt bennünket. Nemcsak a testünket teszi próbára, hanem a mindennapi munkánkra is rányomja bélyegét a meleg. Szó szerint folyik rólunk a víz, koncentrálni sem tudunk a feladatainkra. Szülői közösségem látva szenvedésünket és érezve a terem pokoli melegét, úgy döntött, lép ez ügyben. Már napok óta ún. blackout függöny díszíti az 1.c osztálytermének ablakait. A függöny finom textil szövet, szerkezetében fekete fonalak vannak, így teljesen kizárja a fényt és eredményesen gátolja az ablakokon beáradó sugárzó hő terjedését a helyiségben. A teremben most elviselhető a hőmérséklet, érdemi munkát is tudunk végezni végre!
Hálás köszönetemet szeretném kifejezni az 1.c osztályba járó tanulók szüleinek, hogy összedobták a nem kevés összeget, sokat segítve nekünk ezzel. Még egyszer nagyon szépen köszönöm.
Felsős Hírmondó
- Kirándulás a Malom Udvarba
Szeptember elején az ötödik és hatodik osztályos gyerekek időutazásban vehettek részt, bepillantást kaphattak egy 252 éves malom működésébe. Ehhez a fantasztikus kiránduláshoz Bérre utaztunk, hogy a Malom Udvarban megnézhessük hogyan is őrölték, szitálták elődeink mindennapi kenyerükhöz a búzát. A lisztből aztán a szorgos gyermekkezek tésztát gyúrtak, dagasztottak, hogy aztán finom pizzát süthessenek belőle a megfáradt és nagyon éhes vándorok számára. Belefért még a napba egy gyalogtúra a Szent Anna forráshoz és egy kis lubickolás is.
Tartalmas és emlékezetes napot töltöttünk együtt és minden tanévkezdéshez ilyet kívánunk magunknak és mindenkinek!
- Széchenyi túra
Szeptember 2-án felkerekedett a Széchenyi István Általános Iskola apraja-nagyja és elindult meghódítani a környékbeli dombokat. A felső tagozatos diákok a 10 km-es távot tették meg és dacára a tűző napsütésnek, vidáman érkeztek meg az iskolához.
- Elevenek az Elevenparkban
Idén is érdemes jól tanulnia mindenkinek, mert a jeles osztályzatok nem csak az új e-naplóban gyűlnek, hanem Gulyás Zoli bácsi DÖK-ös (a Diákönkormányzat vezetője) füzetében is. Minden olyan gyerek, aki legalább 100 ötöst összegyűjt a tanév folyamán, jutalomból részt vehet egy egész napos kiránduláson.
Erre a kirándulásra szeptember 8-án 42 nagyon boldog gyerek készülhetett, majd a helyszínen kacaghatott, sportolhatott.
- A Zene Világnapja
Dalra fakadt a felső tagozat szeptember 28-án a zene világnapja alkalmából Horányi Edina néni vezetésével és hangszeres kíséretével. Az október 1-én ünneplendő jeles esemény miatt idén minden osztály, vagy évfolyam együtt készült egy-egy dalcsokorral, amit aztán előadott a többi osztály számára.
- Széchenyi nap
Szeptember 21-én összegyűlt az iskola minden kicsi és nagy tanulója, hogy méltó képpen ünnepelhessük meg együtt iskolánk névadóját, Széchenyi Istvánt és felavathassuk azt a mintegy háromosztálynyi elsőst, akik már izgatottan várták ezt a napot.
Széchenyi István, a legnagyobb magyar 225 éve született, melynek kapcsán a felsősök segítségével verssel, prózával és tánccal elevenítettük fel a nevéhez fűződő jelentős eseményeket.
Iskolánk elsősei pedig kiállhattak a többi diáktársuk elé és elmondhatták az ünnepélyes fogadalom szövegét és mindenki megkapta a saját iskolai jelvényét, melyet büszkén viselhet majd a következő nyolc évben az iskolai ünnepségeken.
Ezúton is gratulálunk nekik és kívánjuk, hogy érezzék nagyon jól magukat iskolánkban és tanuljanak sokat az intézmény falai között!
A nap további részében a felső tagozatosok Széchenyivel kapcsolatos vetélkedőkön, ügyességi-, és logikai feladatokon mérhették össze tudásukat, rátermettségüket.
Restás Andrea
magyar szakos tanár
magyar szakos tanár