Újságcikk: 2015 Október
Leendő elsős tanító nénik bemutatkozása:
Dóczi Judit:
Gödöllőn születtem, és jelenleg is itt élek. 1992 óta tanítok alsó tagozaton. A tanítói majd a magyar szakos tanári diploma megszerzését követően az idén drámatanári végzettséget szereztem.
Munkám során mindig törekszem a szabadidő hasznos eltöltésére, ezáltal változatos programokkal próbálom színesebbé tenni mindennapjainkat. (múzeum-és színházlátogatások, erdei iskolák, nyári táborok, könyvtári foglalkozások… stb.)
Kiemelt feladatomnak tekintem, hogy 1-2. osztályban a gyerekek családias hangulatban, barátságos környezetben éljék meg a beilleszkedéssel járó nehézségeket, majd 3-4. osztálytól kezdve segítsem az önálló tanulás hatékonyságát.
Fontos számomra, hogy a tanórákat ne kötelező, unalmas tevékenységnek éljék meg, hanem szívesen, aktív résztvevőként vegyenek részt abban. Ezt drámapedagógiai módszerek beiktatásával igyekszem megvalósítani. Lehetőség szerint sokat mozgunk, labdázunk, bábozunk az órákon.
Természetemből adódóan a sportot mindig létfontosságú szempontként kezelem. 25 évig aktívan röplabdáztam a gödöllői csapatban, amelyet jelenleg is folytatok, bár már nem versenyszerűen.
Végül, de nem utolsó sorban lényegesnek tartom a szülőkkel való őszinte légkör kialakítását, mely mindenki számára fontos, hiszen céljaink megvalósítását csak közösen a szülőkkel karöltve tudjuk megvalósítani.
Fazekasné Rácz Gabriella:
Természetismeret műveltségterületen végzett tanító. 2000-ben szereztem tanítói diplomámat az ELTE-n. Családommal együtt Kerepesen élek 12 éve. Férjem villamosmérnök, két iskolás korú lányom van. 15 év után szakmai ismereteimet kívántam bővíteni, így az ELTE-n szakvizsgázott pedagógusi diplomát is szereztem tehetséggondozásból. A helyi általános iskolában 2011 szeptembere óta dolgozom. Jelenleg a 4.c osztályban tanítok a német nemzetiségi nyelv, környezetismeret és testnevelés kivételével minden tantárgyat. A saját gyermekeim részéről is folyamatos továbbképzésben részesülök, igyekszem nyitott szemmel járni, ötleteket, módszereket, tanácsokat gyűjteni és megfogadni. Tehetséggondozás terén igyekszem a gyerekeknek olyan játékokat, feladatokat találni, melyek a tanított/tanult ismereteikhez kapcsolódva segítenek a gyerekek képességeit kibontakoztatni, és sikerélményhez juttatni őket. Számomra nagyon fontos a szerető elfogadás és a humor, igyekszem biztosítani a jó légkört, s bízom benne, hogy a gyerekek jókedvvel járnak iskolánkba, s örömmel és játékosan tanulnak, hiszen ahogyan József Attila is írja: „…jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!”
Szabó Katalin
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származom. Fehérgyarmaton születtem,Kölcse az otthonom. Iskoláimat: Fehérgyarmaton ,és Debrecenben végeztem.2001.-ben diplomáztam a Debrecen-i Református Tanítóképző Főiskolán. Tanító-hitoktató szakon végeztem.2001.augusztus 15.-én álláslehetőséget kaptam Erdőtarcsán. Tizenhárom évig tanítottam halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket kis létszámú,összevont osztályokban. 2014.április 15.-én kerültem Kerepesre és lettem tegja a Széchenyi István Általános Iskola Pedagógus karának. Az itteni csodálatos közösség nyomatékosította bennem,hogy jó helyen vagyok,és én is jól érzem magam. A szeretetteljes családias légkör kialakítása számomra nagyon fontos,hisz csak ez alapozhatja meg az elkövetkező együtt töltött időt.A tanítás mellett nagyon fontosnak tartom a nevelést, az erkölcsi nevelés az ami később megalapozza a gyermek felnőtté válását. Célom: olyan biztos alapot adni a kicsik számára, amelyre a későbbiekben felépítheti a házát. „ A tudás házát.”
Bízva a mielőbbi találkozásban , maradok teljes tisztelettel: Szabó Katalin
Első osztályosok avatása
Szeptember 21-e fontos dátum volt az első osztályosaink életében. Ezen a napon nemcsak névadónkról emlékeztünk meg, hanem a legkisebbjeink “igazi” széchenyisekké váltak. Ünnepélyes keretek között a fogadalomtétel után a tanító nénik felsős diákok segítségével feltűzték a kicsikre a Széchenyi jelvényét Jó volt látni, hogy a sok csillogó szemű elsős milyen büszkén viselte iskolánk jelképét.
V. A.
Széchenyi túra
Szeptember 04-én és 05-én a hagyományosan megrendezett Széchenyi túrára indult a Széchenyi iskola apraja-nagyja. 10- 20-és 25 km-es távok közül választhattak a résztvevők. Pénteken esősen indult a reggel, de végül ránk mosolygott a napocska. Kellemesen elfáradtunk a túra végére.
A szombati kirándulás nedvesebbre sikerült, emiatt sokan megtorpantak, de a kitartó természetbarátok sikeresen teljesítették a távot. A résztvevők oklevélben, kitűzőben és kisebb vendéglátásban is részesültek. Köszönet a program szervezőjének és lebonyolítójának Pivarcsi Gábornak, illetve minden segítőnek, aki hozzájárult a Széchenyi Emléktúra sikeréhez.