Újságcikk: 2015 Július
Ballagási mozaik 2015-ből
Mióta csak egy osztály képviseli a ballagókat, szokássá vált iskolánkban, hogy a tanévzáró és a ballagási ünnepség egy napon van. De meg kell, hogy mondjam, a tanévzáró boldogságával és örömével az idén is felvette a versenyt ballagó diákjaink tiszteletére és kedvére rendezett rövid, ám annál bensőségesebb búcsúztató és búcsúzó műsor. És csodák csodája Szabó Béla tanár úr osztályának nem csak a kívül-belül ünneplőbe öltözött lányai, hanem a fiúk „vagány bandája” is elfogódottan vonult a szépen feldíszített osztályokon és folyosókon keresztül a meghatódott szülői kordonokon át az almamáter udvarára a számukra kijelölt székekig. Zene, virágok, színek, párás tekintetek, meghatódás, könnyek… Az őszinteséget sem nélkülöző, ám mégis kedves 7. évfolyamos búcsúztatót a nyolcadikosok legalább olyan őszinte vallomása követte barátságról, reményekről, álmokról. Mire a köszönet rózsája a szülőkhöz ért, már mindenki átélte, átérezte a perc nagyszerűségét. Egy út véget ért, de egy másik, ígéretes elkezdődött. A magasba szálló, repülő zöld lufik szépen szimbolizálták ezt a mindenkiben megfogalmazódott érzést.
Mi pedig a következő idézettel bocsájtjuk el, és várjuk vissza mindnyájukat iskolánkba.
„Minden nap megszűnik valami,
Amiért az ember szomorkodik,
De mindig születik valami új,
Amiért érdemes élni és küzdeni.”
(Herakleitosz)
-az iskola tanári kara-
Egy felejthetetlen nap a Tropicáriumban
Június első hetének pénteki (tanítási!) napján a felsős diákönkormányzat által jutalmazott 26 diák utazott a BUDA TÉTÉNYI Camponába, hogy tanulás helyett önfeledt szórakozással ünnepeljék az év végét. Ők azok a tanulók, akik 100 ötöst, vagy még ennél is többet gyűjtöttek az év során, illetve, akik rengeteget dolgoztak az iskolai programokban, és sok-sok szabadidejüket töltötték el a közösség érdekében. Igazán megérdemelték azt a kis lazítást!
Köszönet Nektek!
Izgalmas, élményekben gazdag nyarat kíván:
Müllner Margit néni