Újságcikk: 2015 Május
SZMK Jótékonysági Bál 2015
2015. május 9-én került megrendezésre az iskolánk szülői munkaközössége által szervezett jótékonysági bál, melyre az összes SZMK-s szülő nagy-nagy lelkesedéssel és izgalommal készült!
Mivel tavalyi évben nem volt bál, ezért most úgy döntöttünk, hogy kicsit szakítunk az eddigi hagyományokkal és nem az iskolai farsang napjára tesszük az eseményt, valamint nem az iskola tornatermében rendezzük meg. Helyszínnek a Forrás Művelődési Házat választottuk.
A döntés jónak bizonyult, mert így minden energiánkat a bál szervezésére fordíthattuk és a helyszín is tökéletes lett.
Jegyeladási versenyt hirdettünk az osztályok között, ezzel is ösztönözve a szülőket a részvételve, vagy legalábbis a támogatásra. Várakozásin felül teljesítettek, így 5 osztály pénznyereményben részesült, ami a júniusi osztálykirándulásokon egy kis pluszt jelent.
A bál fantasztikusan sikerült, ami a lelkes szülőknek és pedagógusoknak volt köszönhető, akik hajnalig táncoltak és láthatóan nagyon jól érezték magukat.
Fantasztikusan sok tombolanyereményt oszthattunk ki, amit ez úton is szeretnénk megköszönni a helyi és kistarcsai vállalkozásoknak, vagy éppen a szülőkön keresztül eljuttatott névtelen támogatóknak! Sajnos az idő rövidsége miatt nem mindenkit tudtunk ott a bálban név szerint megemlíteni, pl. Aranypók utalványt is kaptunk, ezért azoktól, akikben ez hiányérzetet keltett itt kérünk elnézést és köszönjük felajánlásokat!
A bál fővédnöke Franka Tibor Polgármester Úr volt, aki magánemberként is tett felajánlást ezzel is növelve a tombola főnyeremény értékét, ami egy utazási kupon volt. Köszönjük szépen!
Fő szponzorunknak a Caussade Semences Hungary Kft.-nek is nagyon köszönjük az anyagi támogatást!
A Hungaroringtől pedig 2db 2 főre szóló hétvégi belépőt kaptunk, ez lett a tombola különdíja! Köszönjük ezt a fantasztikus felajánlást!
A bál utáni visszajelzések mind nagyon pozitívak, ezért már alig várjuk, hogy jövőre ismét nekiláthassunk a következő szervezésének!
B.Virágh Orsolya
SZMK elnök
Várakozáson felül sikerült az idei papírgyűjtés!
Május utolsó hétvégéjéhez közeledve már csütörtökön megérkeztek a konténerek, melyek csak arra vártak, hogy szorgalmas kezek tele töltsék meg minél előbb. Nem telt bele sok idő és csodák csodája 3 teli konténer bizonyította a széchenyis diáok kitartását és igyekezetét. Két nap alatt több mint 22 500 kg papír került lemérésre, aminek az ára, reméljük, sok – sok tanulónak okoz majd örömet, hiszen gyermeknapi játékok, osztály- és jutalom kirándulások és egyéb jutalmazások lesznek majd belőle.
A legtöbbet gyűjtőket név szerint is megemlítjük köszönetünk és elismerésünk jeléül.
Alsó tagozaton 300-500 kg között gyűjtötték: Szabó Lara 1.a, Berdó Hédi 1.c, Kiss Kornél 2.c, Füredi Alexandra 4.b,
Kő Zsuzsanna 4.c osztályos kisdiákok
400-500 kg között: Burkovics Viktória a 3.b-ből
600-700 kg között Papp Sándor 1a, Adamcsek Krisztián 1.b, Adamcsek Antónia 2.b osztályból
1000-1500 kg között Szűcs Blanka 1.c, Varró Norbert 2.a-s tanulók vívták ki az ámulatot
Az osztályok versenyében I. helyezett a 2.a II. helyezett a 1.a, III. helyezett 1.c, IV. helyezett 4.b és V. helyezett a 1.b osztály lett.
A legeredményesebb felsős diákok:
Bereczky Noel, Keresztesi Zoé, Kószó Levente, Mentusz Anita, Oláh Vanessza, Verdes Bea, Verdes Richárd 5.-es tanulók,
Fekete Viktória 6.a, Antal Roxána, Szabó Mónika 6.b-s tanulók, és Bereczky Laura 8. –os tanuló lett.
Osztályok közül első helyezést, az 5.-s tanulók, második helyezést pedig a 6.b-sek érték el.
Mindenkinek köszönjük a fárasztó hétvégét. Reméljük sok örömre és jókedvre tudjuk váltani a kemény munkát.
Diákönkormányzat