Újságcikk: 2015 Április
Kerepes jó hírét öregbítették a Széchenyisek!
Iskolánkban szeptember óta működő, RICSAJOK ÉS KEREPASIK SZIPI SZUPI SZÍNICSAPATA elnevezésű színjátszó csoport a XXIV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó által Inárcson szervezett, Pest Megyei színjátszók versenyén, Virtuális világ című előadásával arany minősítést szerzett, ezzel kiharcolva, a közép-magyarországi regionális találkozón való részvétel lehetőségét.
„Nagyon büszke vagyok a csoport teljesítményére. Fantasztikus élmény volt! Az előadás alatt a közönség között lévő hangosító pultnál foglaltam helyett, és éreztem, hogy a résztvevőkből álló publikum szinte együtt lélegzik a produkcióval. Minden egyes aprólékosan kidolgozott jelenetre úgy reagáltak, ahogy azt elképzeltük. Láttam a zsűrit, aki fölhagyva, addigi örökös jegyzetelésével, átadta magát az előadás élvezetének. És a gyerekek szárnyaltak, elementáris erővel hatottak.„számolt be lapunknak a csoport vezetője.
Az egész napos programon 12 műsorszám szerepelt. Az előadások szünetében és a szakmai megbeszélés alatt a részvevőket közös játékra hívták a Kb35 Inárcsi Színjátszó Egyesület drámapedagógusai, ezzel is feledhetetlen élményt szerezve a gyermekeknek.
„ A fesztiválon való részvétel Kerepes Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg, amit ezúton is szeretnék megköszönni, a magam és a gyermekek nevében is” Almássy Bettina, csoportvezető, rendező.
RICSAJOK ÉS KEREPASIK SZIPI SZUPI SZÍNICSAPATA: Füredi Alexandra, Drobny Emese, Hajnóczi Hajnalka, Rott Janka, Váray Réka, Mészáros Melánia, Szabó István, Fehérváry László, Bende Bogi, Bende Bianka, Molnár Zsolt, Orosz Ricsi
Summáját írom a ….költészet napi rendezvényeinknek
Leszögezem: a költészet napjára készülve sok volt a program városszerte. És ez jó. Bár – talán emiatt , és persze a várva várt jó idő betoppanása okán – kicsit visszafogott volt az immár 3. alkalommal megrendezett versküldő szolgálatunkra küldött élő reakció az előző évekhez képest. De mi pazarul éreztük magunkat már a felkészülés heteiben is. Idén 21 tanuló – köztük 3 negyedikes! vállalkozott arra a nemes feladatra, hogy a folyamatosan ránk zúduló információ özönben a verseket is fontos szerephez juttassa. Nem teljesen sikertelenül. Közel 160 szebbnél szebb költemény hangzott el az éterben a négy órás műsor időben. Remélhetőleg sokak örömére. A XVIII-XIX. századi klasszikusok mellett rengeteg kortárs szerzeménnyel is gazdagodhatott, aki hallgatta a Kerepes Rádiót április 10-én a költészet napjára készülve. Ezt megelőzően az iskolásoknak a suli rádió diáksága szerkesztésében reggel 8 órakor sugárzott egy szívhez szóló zenés irodalmi összeállítást a 110 éve született költő óriás, József Attila előtt tisztelegve.
Köszönet, a versmondó stáb mellett, az iskolai könyvtár dolgozóinak, a Kerepes Rádió szerkesztőinek és mindenek előtt Mészáros Klára kolleganőmnek a sok – sok munkáért és lelkesedésért, mellyel fáradhatatlanul a nap sikeréért dolgoztak.
Müllnerné Sz. Margit
magyartanár
Mesélő Muzsika 2015 március
Március 26-án reggel 9 órakor ismét koncertteremmé változott a Széchenyi István Általános Iskola és Művészeti Iskola tornaterme.
A gyerekek kíváncsian nézték a furcsa ruhába öltözött néniket és bácsit, akik mindenféle hangszerekkel a színpadra léptek. A Gödöllő Consort együttes jött el hozzánk és Mátyás Király mesekertjébe vitte el a gyerekeket a zene által.
Az előadás rögtön interaktívvá vált, hiszen az együttes vezetője kíváncsi volt, tudják-e a gyerekek, milyen korban hordtak az emberek ilyen ruhákat? Sok-sok kéz a magasba lendült és a gyerekek nagyon ügyesen megválaszolták a kérdéseket.
Ezután következett a mese, amelyben a szereplőket különböző hangszerek személyesítettek meg, miközben a mesélő által meg is hallgathattuk a történetet. A mese végén ismét kérdések következtek, amit a gyerekek hihetetlenül élveztek, teljesen beleélték magukat, amikor kiderült ki válaszolt helyesen és ki nem.
Ismét nagyon sok új ismerettel távozhattak az előadásról, melynek a folytatását a jövő tanévben reméljük ismét iskolánk falai között nézhetjük meg!
Botrágyiné Virágh Orsolya
fuvolatanár
A vers mindenkié
Versmondó verseny a felsőben
Március utosóhetének egyik napsugaras délutánján került sor a felső tagozatos diákok hagyományos versmondó versenyére. Legnagyobb ámulatunkra és örömünkre 26 diák gondolta úgy, hogy részt vesz ezen a megmérettetésen. A XiX.és XX. század legszebb versei hangzottak el igazán színvonalas előadásban. Az eredmények helyezésekre lefordítva:
5.-6. évfolyamon
I. Lovas Johanna 5.o és Restás Donát 6.b
II: Mentusz Anita 5.o és Szabó Mónika 6.b
III: Tóth Mónika 5. o
7.-8. évfolyam
I. Oláh Kitti 7.o
II. Kovács Fanni 7.o
III. Verdes Bettina 8. o
Különdíjas lett: Sárvári Éva 8. osztályos diák rövid, ám annál nagyobb átéléssel előadott versével.
Ráadásul Restás Donát és Oláh Kitti részt vehet tiszteletbeli „előadóként” az áprilisban sorra kerülő felnőtt versmondó versenyen a Forrás Művelődési Házban.
Tiszta szívből gratulálunk a részt vevőknek és örömmel a helyezetteknek.
Klára néni és Margit néni
magyartanárok