Újságcikk: 2015 Február
Költészet napi előzetes
(ez nem áprilisi tréfa)
„Szállj költemény, szólj költemény” címmel immár harmadik alkalommal indítjuk útjára versküldő szolgálatunkat a Kerepes Rádió segítségével. A versek és József Attila iránti tiszteletünk hívta életre a gondolatot:mindent meg kell próbálnunk, hogy a legszebb és egyik legszemélyesebb gondolatokat isközvetítő alkotások, a versek minél többször és minél szélesebb körben célba érkezzenek. A felsős diákok legjobbjai szívesen és lelkesen vállalkoznak az idén is a kért versek tolmácsolására április 10-én 9 órától 15 óráig élőben a Kerepes Rádión keresztül. Több mint 100 vers közül lehet majd választani az iskola és a rádió honlapján közzé tettek listájáról a fent említett napon.
Kedves Verskedvelő Városiak! Kérjük, ne hagyják ki ezt a nagyszerű lehetőséget , hogy szeretteiknek egyenes adásban küldjék el kedvenc versüket.
Mi nagyon készülünk.
A Széchenyi Iskola magyartanárai
Felsős farsang 2015-ben
Kipirult arcok, gyönyörű, hófehér ruhaköltemények, elvarázsolt királylányok, párás szemek, izgatottan doboló szívek: farsang 2015 a Széchenyiben.
Minden olyan, mint szokott, és mégis más, mégis megismételhetetlen és egyszeri. Igen, a 8.osok keringőjéről van szó. Ragonca Imre tanár úr az idén is emlékezetessé tette péntek 13-át, a farsang napját. Ez már igaz. Aztán az este meglepetése: bálkirálynőt választottunk. A sok szép lány közül a legtöbb szavazatnak Sárai Éva örülhetett. Könnyes szemmel vette át a szalagot és rózsát, melyeket Nagy László, igazgatónk és a büszke osztályfőnők, Szabó Béla adott át. A jó hangulat csak fokozódott az 5. és 6. évfolyamosok izgalmas, látványos és meglepő tánc produkciói során. ( ismét köszönet Ragonca tanár úrnak) Aztán folytatódott a buli, de már egy másik – barátságosabb- helyszínen. Volt eszem-iszom, diszkó, karaoke, és persze mesés nyeremények a tombolán. Mire minden elfogyott, mi is jól elfáradtunk.
Köszönet minden gyermek lelkű kollégámnak, és a technikusok gyöngyének, Nagy Ferikének, valamint a jókedvű részt vevőknek a jó kis estéért. Sokan igazán jól éreztük magunkat. Aki mégsem, az magára vessen!
M. Sz. Margit
DÖK
Sakkbajnoki szuperdöntő
Még múlt év novemberének vége felé sakkbajnoki döntőt játszottak az iskola 4.- 7. évfolyamos tanulói. Óriási csatában, több órás küzdelem után is 7 első helyezettje volt a versenynek. Ezért 2015. február 10-én a legjobbak újra összemérték tudásukat, kitartásukat, logikájukat az iskola könyvtárában. A körmérkőzések során most is nagyon szoros és izgalmas meccsek követték egymást. Végül fantasztikus eredmény született. Mind két kategória szuper győztese a 4.b-s Bálint Kristóf lett, maga mögé utasítva a tavalyi bajnok 7. évfolyamos Ambrus Laurát is. 2. lett Mató Gergely a 6.b osztályból, 3. pedig Horváth Bence 6.a osztályos tanuló. Szívből gratulálunk, de nem csak nekik, hanem minden részt vevőnek. Szép délután volt srácok!
Köszönjük Müllner Nándi bácsinak a profi játékvezetést
M. Szabó Margit
diákönkormányzat
Honfoglalás
2015. február 10-én a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk el. Honfoglalás címmel múzeumi foglalkozáson vettünk részt, melynek során megismertük őseink kalandos útját a Kárpát-medencébe. Megtekintettük a hunok szálláshelyét, foglalkozásait, fegyvereit, temetkezési szokásait, ruháit, ékszereit. Két gyermek be is öltözhetett korabeli ruhába. Még virtuális kisfilmet is levetítettek nekünk honfoglalóink életéről, ami nagyon érdekes volt.
Olyan élményekben volt részünk, melyeket a tanórákon is fel tudunk használni.
Felejthetetlen program volt.
3. c osztály
Fazekasné Rácz Gabriella
Gróf Tiborné
Pesti Színházi élmény
Február 4-én, egy szép szerda délután a felső tagozat 6-7. évfolyamos diákjai színházba mentek Budapestre. A Kolibri Színházba néztük meg a Kampókemp – kicsit furcsa – című előadást. Kamaszokról, az az rólunk szólt, és a mi sajátos problémáinkról, gondjainkról a felnőtt világban. Szerintem tanulságos és vicces is volt mindenki számára a dráma foglalkozással egybe kötött kis kiruccanás. Köszönjük szépen Margit néninek és Klára néninek, hogy elvittek minket. Várjuk a következőt!
Puszta Tamás 7. o.
A magyar kultúra napja, hete, hónapja a Széchenyiben
Szerencsére, szerencsénkre oly gazdag a magyar kultúra, hogy róla beszélni, felidézni- akár csak töredékét is – lehetetlen egyetlen nap alatt. A „kényszer” szülte, hogy iskolánkban Kölcseyre és a Himnusz születésnapjára emlékezve sok-sok napot készültünk ebből a kimeríthetetlen témakörből. Tablókon idéztük fel:a nyelvújítási mozgalmat, a népi építészetet, a híres reform kori nőket, népténcot – és viseletet. Kutató és gyűjtő munkával készültünk az osztályonként a híres korról, melynek Kölcsey mellett költő és tudós óriásai voltak:Kazinczy, Berzsenyi, Vörösmarty, Kisfaludy.
Január 22-én reggel szép és szívhez szóló rádiós műsorral emlékeztünk nemzeti imádságunkra, és 10 órakor első alkalommal kapcsolódtunk be, több mint százan az „Együtt szaval a nemzet” országos internetes programba is. Jordán Tamás vezetésével a Himnusz mellett másik nemzeti imádságunk, a Szózat is elhangzott.
Január 28-án pedig Kazinczy szépkiejtési versennyel tisztelegtünk anyanyelvünk szépsége, gazdagsága előtt. Ennek helyezettei:
I. kategória
I. Bölönyi Alexandra 4. c – Mészáros Melánia 4.b
II. Mentusz Anita 5.o- Fazekas Réka 4.b
III. Skolnikovics Natália _ Buzás Ramóna
II:kategória
I.Kozma Dominika 7.o.
II.Kapitány Krisztina 6.b – Kovács Milán 6.a
III:Fekete Viktória 6.a- Demeter Orsola 7.o.
Babits Mihály azt írta egyik gyönyörű versében.
„Kárpátok ormán ültem egyedül,
És gondolkoztam Kölcsey felül,
Ki félszemével a jövőbe látott,
Szent táltosunk, teljék be látomásod”
Azt remélem, hogy letekintve az utókorra, a kerepesi diákokra, ha nem is teljesen elégedett, de bizakodó lehet jövőbe tekintő – látó „szent táltosunk”.
Köszönet érte kollégáimnak, Mészáros Klárának és Kovács Krisztinának, valamint az iskolai könyvtár dolgozóinak.
Müllnerné
magyartanár
Zsibvásár-Jelentés a bazársorról
Január 16-án, pénteken az iskolás gyerekek önfeledt örömmel és nagy izgalommal készültek az évente egy alkalommal megrendezett kirakodó vásárra. Itt mindenki a saját játékait vagy maga készítette dolgait árusítja. Lehetőség nyílt cserére ás alkura is, igazi örömet és élményeket szerezve tásaiknak és maguknak. A megvásárolt kincsekkel új játékok kezdődhettek. A hangulat kitűnő volt, és maradandó élményt jelentett a gyerekeknek és a tanítóknak egyaránt.
„Ha csak lehet, játszik a gyermek, mert végül a játék komolyodik munkává.” /Sütő András/
Szabó Katalin

Színházlátogatás: Csizmás kandúr
Újra ellátogattak iskolánk 2. 3. és 4. osztályos tanulói a gödöllői Művészetek Házába, hogy Csimota bérletükkel megtekinthessék a Csizmás kandúr című mese zenés feldolgozását.
Már az első pillanatokban nevetett és tapsolt a mintegy 170 kisdiák, hiszen az előadás bővelkedett viccesebbnél viccesebb jelenetekben. Ők is, és az őket kísérő nevelők is tartalmas előadást nézhettek végig. A gyönyörű, népies motívumokkal teli díszlet, a meséhez illő jelmezek mind tovább gazdagították a műsor színvonalát. Láthattak beszélő „csoda macskát”, szegény legényből márkivá lett ifjút, gyönyörű királylányt, kisegérré változó gonosz uraságot, aki ezzel elnyerte méltó büntetését, és sok egyebet, ami a mesék világára jellemző.
Büszkék lehetünk gyermekeinkre, mert magatartásuk példamutató volt, úgy a színházban eltöltött idő alatt, mint a HÉV-vel megtett utazás közben.
Kíváncsian várják a februári előadást, amikor Micimackó történetével ismerkedhetnek majd meg.
Molnár Krisztina