Iskolai élményeink: 2012 Május
Jutalomkirándulás a legjobbaknak
Nagyon vártuk a május 31-ét. Ezen a változó időjárást beígérő csütörtöki napon vágtunk neki ugyanis a mi, a „legjobbak” a Balatonszárszó felé vezető útnak, hogy egy napig kerüljük az iskolát, és élvezzük a buszkirándulást. Hogy kik voltak a szerencsések, hogy kik voltak a legjobbak? Azok, akik egész évben az átlagosnál többet tettek a közösségért, akik rendszeresen vállaltak szabadidejük terhére is feladatokat, pl. időseket látogattak hónapokon át, egész évben, minden reggel a kicsiknek segítettek átjutni az iskolához vezető műúton, és azok, akik több mint 100 ötöst gyűjtöttek a tanév során. Közel 30 felsős diák.
Az idő végül kegyes volt hozzánk. Annyira, hogy a gyönyörű és izgalmas székesfehérvári séta, majd a József Attila Emlékmúzeum meglátogatása után Siófokon, az „aranyparton” még fürödni is tudtunk. Rengeteg élményben volt részünk, míg a feladatok és kérdések nyomán ismerkedtünk a várossal és a múzeumokkal, és nagyon jól esett a kis lubickolás a „magyar tengerben”. Köszönjük szépen ezt az emlékezetes napot a Diákönkormányzatnak, Bogi néninek és Margit néninek, akik elkísértek bennünket. Jövőre is számíthatnak ránk!
A jutalmazottak
A Könyvek éjszakája
Idén is megrendezésre került iskolánkban az”éjszakai könyvvarázs”című programunk. Ez már hagyománynak számít nálunk, mert hatodik éve tartjuk ilyenkor, május végén.
Május 26-án, szombaton este 8-tól hajnal fél 3-ig tartott a program. Aki ezen szeretett volna részt venni, annak el kellett olvasni Rideg Sándor:Indul a bakterház, Mándy Iván: Robin Hood című könyvét, vagy Nógrádi Gábor humoros könyveinek egyikéből prózát kellett előadnia. Ezeken kívül a regényekből jelenetet kellett rögtönözni és eljátszani.
Mivel végre jó idő volt, most másodszor tábortűzzel „vágtunk bele az éjszakába”. Büfésünk, Péter Bácsi zenélt és énekelt, jó hangulatot teremtett. Addig mi az udvaron limbóztunk a Hungária Limbóláz című nótájára. Mindenki nagyon élvezte. Azután bementünk az iskolába, és minden felsős osztály tanulói 5-6 fős csapatot alkotott, mert csapat versenyekkel folytattuk a mókát: prózát mondtunk, jelenettel készültünk, és riportot készítettünk. Ezt követte az első „betyáros” feladat, a köcsögtörés. A csapatokból egy önkéntes bátor gyereknek be kellett kötni a szemét, megforgatni forgószéken, kezébe adni 1 botot, majd csapatából egy irányító szavakkal vezette a cél, azaz a köcsög felé. Minden csapat sikeresen oldotta meg ezt, vagyis törtek a köcsögök rendesen. További betyáros feladatok: íz próba (magyar fűszerekből), bajusz festés bekötött szemmel, „bor ivó verseny” és kincskeresés. Ezekben mindannyian részt vettünk. Nagyon tetszettek ezek a vicces feladatok. De a kincskeresés és a bor ivó verseny tarolt a legnagyobbat. Sötétben, elem lámpával kellett az iskola folyosóin a kincseket, azaz a csoki tallérokat keresni. A „bor ivó versenynél” kézhasználat nélkül kellett meginni 1 pohár teát vagy alma levet. Ez már nem sikerült olyan hibátlanul, hiszen folyt a lé mindenhol, nem csak a torkokban. De sebaj!! Jó móka volt ez is. Mivel nagyon fáradtak és ügyesek voltunk, szünetet kaptunk, és jutalmul enni-inni lehetett, nem is akármit! a szendvicsek mellet friss gofri és tea is készült.
Amikor az óra elütötte a hajnal 2-őt, lassan pakolni kezdtünk, és végül fáradtan haza indultunk. Ez egy feledhetetlen éjszaka volt, és aki nem jött el, az vessen magára, mert egy borzasztóan jó élményt hagyott ki. Ez volt eddig a legjobb éjszakai könyvvarázs. Köszönjük minden tanárnak és más felnőtteknek, akik ezt megszervezték: Bogi néninek, Klári néninek, Margit néninek, Ildikó néninek, Babi néninek a könyvtárból, Vincler Timi néninek, Nagy Laci bácsinak és Péter bácsinak.
Hock-Sirsom Viktória 7.b.
Fesztiválok hétvégéje
A május 16-20-ig terjedő hétvégét Oroszhegyen, egy kis erdélyi faluban élvezhettük. Egy kis csapat kerepesi Kisvirág tánccsoportos, általános és középiskolás gyermek, szüleik, kísérőik, Kiss Károly, Kerepes Nagyközség Szlovák Kisebbségi Önkormányzatának elnöke és Kerepes alpolgármestere, Nagy László, a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, felesége Rozika néni, jómagam és természetesen Ragoncza Imre táncművész-tanár töltöttünk emlékezetes hétvégét Erdélyben.
A kicsiny, de lelkes csapat részt vett, fellépett a május 19-én, szombaton megrendezett Gyermek Néptánc és Népdal Fesztiválon. A kerepesi apróságok nagy sikerrel szerepeltek táncaikkal. Élmény volt látni, részesének lenni az erdélyi székely hagyományőrző fiatalok táncainak. A csodálatos népviseletekbe öltözött, ízesen éneklő gyermekek, kicsik és nagyok lenyűgöztek minket! Már az óvodás korúak is őrzői elődeik kultúrájának, dalaikat éneklik, táncaikat táncolják, népviseletüket hordják.
Kisvirág tánccsoportunk már évek óta ápolja kapcsolatát az oroszhegyiekkel, sokakat ismerősként láttunk viszont. A kerepesiek három tánccal léptek fel, szereplésüket nagy tapssal jutalmazták. A “kisvirágos” apróságok szintén öt népdallal készülve, a népdal-versenyen is bemutatkoztak. Három kislány magyar, egy pedig szlovák népdalokat énekelt. Szabó Mónika 3. osztályos tanuló harmadik helyezést ért el a színvonalas mezőnyben. Gyermekeink szereplése, éneke üde színfoltja volt a népes gyermeksereg előadásának.
Csodás hangú kisebb és nagyobb fiúk és lányok éneke zengte be a helyi művelődési ház nagytermét.
Másnapra, ott tartózkodásunk utolsó napjára is maradt számunkra izgalom! A reggeli órákban kedves házigazdánk, Pál Attila segítségével egy terepjáró húzta utánfutóval “felkapaszkodtunk” a nevezetes Nárcisz-rétre.
Egy fennsíkon található a vadon, természetes környezetben fejlődő nárcisz, melynek finom illata van. Alig hittünk a szemünknek! Én személy szerint azt hittem, hogy a nárcisz kerti virág, vadon élő mása nincs!
A rendkívüli zöld környezetben, a káprázatos réten ott fehérlett a sok-sok nárcisz. A helybéliek minden évben ezen a hétvégén látogatnak el a sűrű erdőn, patakokon át vezető hegyi utakon a fennsíkon található Nárcisz-rétre. Valóban mindenfelé, nárcisz csokorral díszítették a falut, a templomot, a művelődési házat is!
A kerepesi gyerekek, a sok közeli község és város kulturális csoportjai között ismét felléptek, A Nagyné Szedlák Rozália tanító néni által készített különleges fellépő ruhákban ismét nagy sikerrel szerepeltek a Kisvirág tánccsoport képviselői, vastaps kísérte ír táncunkat.
Szűcs Tamás szólót táncolt, Nemes Bettina és Zlatnik Anna hetedik osztályos tanulók a Magyarország című dalt énekelték el. A tánccsoport tagjainak műsora, a lányok szép éneke ismét nagy sikert aratott. Minden kerepesi büszke lehet rájuk!
Természetesen akadt némi időnk a környék néhány ismert települését megtekinteni. Jártunk a parajdi sóbarlangban, Korondon és Székelyudvarhelyen is. Az oroszhegyi kilátó már az első napon, csütörtökön erőt próbáló volt, de szemet gyönyörködtető látványban volt részünk.
Ugyan a beszámoló végén, de feltétlenül szeretnénk írni a vendégszerető, közvetlen és rendkívül barátságos oroszhegyiekről. Szokatlan, mégis hihetetlenül jó érzés volt átélni, hogy öreg és fiatal tudja kik vagyunk, honnan jöttünk. Mindenkinek volt hozzánk néhány kedves szava, ismeretlenül is köszöntek. A házigazdák, ahova elszállásoltak minket, mindent, de igazán mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. Megismertették velünk a jellegzetes erdélyi ízeket, finomakat ettünk-ittunk. Jóízűeket beszélgettünk, bepillantást nyerhettünk életükbe, hétköznapjaikba.
Hálásak vagyunk odaadó vendégszeretetükért!
Az oroszhegyieket meghívta Kiss Károly alpolgármester úr a Nemzetközi Nemzetiségi Fesztiválra is, amelyet nyáron rendez Kerepes.
Azért, hogy ez a hétvége ilyen sikeres és élményekben gazdag lehessen, hálás köszönettel tartozunk Kerepes Nagyközség Önkormányzatának, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzatnak, a Széchenyi István Általános Iskolának, és külön köszönjük a Kisvirág Gyermek-tánccsoport támogatását!
Ágó Katalin
a Pedagógiai Szakszolgálat vezetője
Kisvirág Tánccsoport Támogatóbál
Idén 10. alkalommal került megrendezésre a bál. Remek összefogással, sok segítséggel készítettük elő a vidám estét. A Kerepesi Iskola adott ismét helyet, ahol a szorgos kezek, csodálatosra varázsolták a termet. Virágillat, és esztétikus díszítés tette varázslatossá a Sportcsarnokot. Lányi Attila remek bevezetője után, Kiss Károly Alpolgármester Úr, majd Nagy László Igazgató Úr, és végül Ragoncza Imre művészeti vezető mondott méltató szavakat a Tánccsoportról, a táncról, a közösségi életről, és persze a jövőről is. Ezek után kezdődhetett a fergeteges bál. Színvonalas műsor kerekedett, amiben a Kisvirág / Hóvirág, majd Rózsák Csoportja fürge lábait, és szép viseleteit láthatták a bálozók. A kisebbek: dunántúli, és moldvai táncokat, a nagyobbak pedig egy érzelmes tangót adtak elő – nagy taps fogadta a produkciókat. A közönség, izgalmas és vicces játékokkal múlatta az időt, amíg a csoportok átöltöztek. Idén is szorgos, fegyelmezett felkészülés után – óriási sikerrel mutatta be táncát – a Kisvirág Szülői Munkaközössége (röviden, és találóan: „Nagyvirág”). Ragoncza Anikó, a Nagyvirág állandó tánctanára, az Abba együttes egyik számára készült táncfantáziát tanította be. Folytatódott a bál, finom vacsorával, össztánccal, tánctanítással. Szorgos Asszonyok tevékenykedtek a büfénél, ügyes kezű fiatalok, segédkeztek – a Benyikné Marika által finomra sikeredett vacsora felszolgálásában. A táncparkett egész este táncos lábúakkal volt telve, hiszen Szénási Attila zenekara kiválóan játszott. Természetesen a tombola sem maradt el, ahol sok örömet okoztak az értékesebbnél értékesebb nyeremények. A bál hajnalig tartott, miután lelkes kis csapat pár órán belül újra Sportcsarnokká varázsolta a „BÁLTERMET”. Külön köszönet érte!
„A terem üresen magányosan maradt, de akik a bál idején jelen voltak – gazdagabbak lettek azzal, amit átéltek. Szorosabbá tették kapcsolataikat, egy kis időre elfelejthették a rohanó hétköznapokat, és a Kisvirág Tánccsoport táncosai, szülei, hozzátartozói remélhetőleg azzal a gondolattal hajtották le fejüket:
ÉRDEMES FOLYTATNI…”
Kiknek is köszönhetjük a bál kapcsán a támogatásokat:
DYMOL KFT, FLORIN ZRT, FOOD – ÍZ KFT, FORRÁS MŰVELŐDÉSI HÁZ,
HOTEL GRANTE – ESZTERGOM, KATI VIRÁGBOLT, KEREPESI ISKOLA, KEREPESI ÖNKORMÁNYZAT,
KISVIRÁG TÁNCCSOPORT: SZÜLŐK – HOZZÁTARTOZÓK, LÓTUSZ KOZMETIKA, MUSKÁTLI GARDEN VIRÁGCENTER, ÖREGTÓ HOTEL – TATA, PORDÁN MIKLÓS ÉS CSAPATA, ROYAL STATION, TÉGLÁS KLAUDIA – ZUMBA OKTATÓ, ZABODÁL IMRE – BIOKERTÉSZ / ha véletlenül valaki kimaradt volna: FOGADJA KÖSZÖNETÜNKET!
Kisvirág Tánccsoport, Ragoncza Imre
Üljünk le…
Pár héttel ezelőtt még vissza is kérdezhettünk volna: „De mire?” Most már ez is múlt idő, köszönet érte Nagy László igazgató úrnak és a szülői összefogásnak. Nyolc hónappal ezelőtt szülői kezdeményezésre elindult egy adománygyűjtés, melynek végeredménye 70.000 forint lett. Ez sajnos kevés volt egy többfunkciós EU szabványos játszóalkalmatossághoz – hinta, mászóka, függeszkedő – ehhez nagyjából 280.000 forintra lett volna szükség.
A most kihelyezett tizennégy pad sem jött ki az összegyűlt összegből. A padok lábait az iskola udvarán álló régi kötélmászó tartószerkezetéből alakítottuk ki. A sódert és a cementet a H-WOOD-KER Építőanyag Kft., a faanyagot az IRGA fatelep, a festéket, csavarokat, zárszelvényt, laposvasat, végelzáró dugót a VasVil Bt. biztosította részünkre, jelentős árkedvezménnyel. A végösszeg így is 96.000 forint lett.
A két kosárpalánkot ingyen kaptuk, egy most beiratkozó első osztályos gyermek apukájától, Boronyai Zoltántól. Köszönjük szépen!
Konfár József lakatosmester vállalta, hogy munkaidő után a „nyers” csőanyagból kész padlábakat varázsol. Neki is köszönjük!
A festés-mázolás, csiszolás, palánkfestés Tóth Imre iskolagondnok keze munkáját dicséri.
Május 12-én szombatra hirdettem meg a társadalmi munkát, amire sajnos elég kevesen jelentkeztek, MEGINT!!
Akik viszont eljöttek:
• Bólya Gábor
• Mészáros Imre
• Bende nagypapa
• Bálint Károly
• Fazekas Viktor
• Puszta Tamás
• Jancsó Gábor
• Jakab Kelemen István
• Varró Gábor
• Koszó Dávid
• Nagy László igazgató
• Pivarcsi Gábor SZMK elnök
Ők viszont a felhívásnak eleget téve „teljes fegyverzetben” – ásó, lapát talicska – jelentek meg.
Nagyné Szedlák Rozália, Almási Miklósné, Fazekasné Rácz Gabriella, Varga Zsanett és Illyés Erika, akik a bogrács körül serénykedtek. Ők biztosították számunkra az ellátmányt, reggelire lila hagymás zsíros kenyér, a munka végére pedig paprikás krumpli kolbásszal és kovászos uborkával. Köszönjük szépen, finom volt, a megfeszített egész napos munka után nagyon jól esett a korai estebéd.
Rég láttam már ilyen lelkes, tenni akaró szülőket, senkit nem kellett noszogatni, mindenki végezet a dolgát, égett a kezük alatt a munka. Az eredmény szemmel látható!
Két nevet szeretnék megemlíteni: Jancsó Gábort, aki segítő szándékkal, kerepesi lakosként jött el, valamint Bende nagypapát, aki Kecskemétről jött el külön, hogy a Szilasligeten lakó és idejáró unokáinak segíthessen. Azért ez elgondolkodtató…
Mikor fogják már fel végre emberek, hogy nem csak követelőzni, számon kérni és vélt sérelmeinknek hangot adva kell az igazgatót vagy az SZMK-t megkeresni, hanem ötletekkel, segíteni akaró önzetlen szándékkal is fordulhatnak hozzánk úgy, ahogy mások is teszik.
Van egy 10-15 fős kreatív csapat, gyere, csatlakozz hozzánk, segítsd a munkánkat, mert csak közösen tudunk eredményeket elérni!
Nagy tisztelettel szeretném megköszönni a május 12-i hétvégi társadalmi munkában résztvevő szülők, pedagógusok önzetlen segítségét, valamint Nagy László igazgató úrnak, hogy mindenben partner volt!
Lesz folytatás, számítok rátok!
Pivarcsi Gábor
SZMK elnök
Lovagok és lovagvárak – projektzáró
2012. május 5-én a lovagkorról szóló projekt záróeseménye került megrendezésre az osztályunkban. Eljöttek meglátogatni tanáraink és a szülők. Négy csoportban dolgoztunk, amelyekbe négyen-öten tartoztak. Szerencsére az osztálytermünkben voltunk, mert nem igazán szeretek idegen helyen lenni.
Először Arany János Toldija alapján Miklós vágyait és a cseh bajnok legyőzését játszottuk el. A jelenetek után a középkorról szóló szövegek feldolgozása került sorra, eközben minden csapatból egy-egy ember kiment a táblához a csapatok kezdőbetűjét iniciálé formájában lerajzolni. Ez után a történelem tantárgyhoz kapcsolódó feladatok következtek. Bogi néni úgy oldotta meg, hogy számok mögé rejtette a villámkérdéseket. Ezt követően minden csapat bemutatta a várat, amit épített. Papírból, gyurmából, homokból és LEGO-ból voltak megalkotva a várak. Mindezek után jöttek a matematikai feladatok. Először két templomot kellett megnevezni alaprajz és több nézetből készült fotók alapján. Utána megépítettük kockákból az egyik templomot. Az egészségtan tantárgyhoz kapcsolódó feladatokban kérdésekre válaszoltunk és hibás szövegeket javítottunk. Ez nekünk hibátlan lett. Majd jelmezt öltöttünk, kimentünk a zsibongóba és táncoltunk. Középkori lakoma zárta az eseményt.
Nekem tetszett a projektzáró. Jó volt, hogy mindenki valamilyen módon részt tudott venni a munkában.
Kővári Marika néni, Nagy Boglárka, Mészáros Klári néni, Ragoncza Imre és Gulyás Zoli bácsi állította össze a feladatokat. Vajda István, Fónagy Daniella, Barabás Géza és Bodnár Krisztián szüleinek köszönjük a remek lakomát!
Montalbano Frediano
6. osztályos tanuló